A NAIK álláspontja szerint az ország klimatikus jellemzőinek köszönhetően és a kutatóközpont bővítésével reális esélye van a díszkertészetpiac növekedése mellett annak is, hogy Magyarország a térségben a dísznövénytermesztés legfontosabb szereplője legyen. A díszkertészet ágazat éves szinten 120 milliárd forinttal járul hozzá a nemzetgazdaság eredményességéhez és nagyjából 25 ezer család megélhetését biztosítja.
A magyar vállalkozások igényeinek megfelelő, magas szintű tudományos munka működtetése érdekében a NAIK együttműködési megállapodást kötött a Magyar Díszkertészek Szövetségével – közölték.
Kiemelték, hogy az intézet számára az erős kutatási alapok adottak, hiszen a NAIK kezében van Európa egyik legszebb és legnagyobb rózsakertje, mintegy 1200 rózsafajtával, közel 3 hektáron. Az intézet jelenleg 170 hektáron folytat a dísznövénykutatást és gyümölcskutatást. Dísznövényből jelenleg 140 saját nemesítésű fajta, illetve fajtajelölt áll rendelkezésre, a klímaváltozásra tekintettel pedig új fajtákat is nemesítenek, emellett vetőmagot is termesztenek.
Hangsúlyozták, a dísznövénykutatásokban a jövőben is meg kell majd jelennie a termesztéshez kapcsolódó technológiai kutatásoknak, az öntözési és tápanyag-visszapótlási vizsgálatoknak, a városi zöldfelületek fenntartását megalapozó szakmai munkának, valamint a nemesítési és szaporítóanyag előállításnak is.
A NAIK jelenleg éves szinten mintegy 5 milliárd forintból gazdálkodik, ebből 3 milliárd forint származik nemzeti költségvetésből, a fennmaradó összeg – részben hazai és nemzetközi pályázatból, továbbá értékesítésből és szolgáltatásból származik. A NAIK Gyümölcs- és Dísznövénytermesztő Kutatóintézete értékesíthet saját hatáskörben is, továbbá a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. gazdasági társaság is a NAIK intézményhálózathoz tartozik, ezen felül az export tevékenység bővítésében a jövőben hatványozottan számítanak a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. tevékenységére is.
Dísznövénykutatással bővítette profilját az agrárkutatási központ
Új profillal bővült a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézete, amely a továbbiakban Gyümölcs- és Dísznövénytermesztő Kutatóintézetként folytatja tudományos munkáját – közölte a NAIK az MTI-vel.
Európa-szerte a magyar példát követnék, és atomenergiával kezelnék a globális energiakrízist Egyre több európai országban növelnék a nukleáris energia szerepét.
A kerozinhiány miatt járattörlések és jegyáremelések várhatók a nyári csúcsszezonban Figyelmeztet a Ryaniar franciaországi vezetője.
Csalók támadnak a választás előtt: lakcímkártyával riogatják a magyarokat Csalók riogatják a polgárokat.
Orbán Viktor: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk, még talán saját magunkat is Budapesten zárta Orbán Viktor miniszterelnök a kampányt.
A tűzszünet előtt nem hallgattak el a fegyverek Ukrajnában Szombaton is folytatódtak az orosz támadások.
Egyiptom és Líbia is kiterítette lapjait: óriási szénhidrogénmezőket találtak Sűrű volt a hét a Földközi-tenger észak-afrikai partvidékén.