Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a díjkiosztón kiemelte: a kert társadalmi és gazdasági haszna jelentős, mert a művelt kert a vegyszermentes magyar termék előállításához, a biológiai sokféleség megőrzéséhez, védelméhez, és a kertkultúra környezetkímélő ápolásához járul hozzá. A 2012-ben indult legszebb konyhakertek programnak nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy egyre többen látnak hozzá a konyhakerti munkához, a programot az agrártárca és háttérintézményei a kezdetektől támogatják – mondta. A programban 2015 óta minden megye részt vesz, amit jelentős eredménynek nevezett.
Kovács Szilvia kitért arra is, hogy a 2018-as vetélkedőt „A termőföld, a talaj védelme a Riolittufa támogatásával” mottóval hirdették meg, hogy minél több talakímélő művelési, vízgazdálkodási módszert, természetes talajjavítókat alkalmazzanak a kertekben.
A főszervező elmondta: a legszebb konyhakertek program Karcagról indult mindössze 22 nevezéssel, majd 2013-tól országossá bővült.
A 2018-as évet értékelve elmondta, hogy 71 új település indult, a részt vevők a nagybani piaci árakat figyelembe véve 700 millió forint értékű árut termeltek meg.
Díjazták Magyarország legszebb konyhakertjeit
Minden eddiginél több, összesen 370 településen több mint 2000 kertet műveltek meg az idén a Magyarország legszebb konyhakertje vetélkedőn – mondta el Kovács Szilvia, a program ötletgazdája és főszervezője a díjátadón hétfőn Budapesten. Hozzátette: közülük 100 településről 235 kertet jelöltek országos díjra a települési zsűrik, és az országos bírálók 37 település 45 kertjének osztották ki a Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat.
Románia teljes sokkban: otthagyott csapot, papot és végleg bezárt a világhírű svájci multi gyára – Magyarországról viszont nem tágít A cég mindössze pár év működés után zárta be jogutód nélkül a romániai ágát.
Az oroszok máris megsemmisítették Zelenszkij béketervét, hiába megy tárgyalni Trumppal: "Semmilyen megállapodás nem jöhet létre" Oroszország egyértelmű jelzést tett arra vonatkozóan, hogy elutasítja az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti 20 pontos tervet – hívta fel a figyelmet a Pravda. Ezt Zelenszkij a napokban mutatta be.
Itt az új elektromos Dacia, már lehet rendelni: fillérekbe kerül, veri a kínaiakat, mindenkit meglepett az akkumulátora – videó Erősebb motorokkal, új akkumulátortechnológiával lép piacra Európa több országában a Dacia.
Ilyen még nem volt az európai kontinens legnagyobb országában: iszlám bank nyílhat 2026-ban Zajlanak a tárgyalások az arab országokkal.
Kiderült: nem Belgiumban, hanem egy másik EU-s országban van befagyasztva a legkritikusabb orosz vagyon – most rettegnek Putyin haragjától Az országban is van befagyasztott orosz pénzügyi eszköz, így Moszkva árgus szemmel figyeli, mit kezd az ő pénzével.
Zelenszkij sürgősen Trumphoz utazik: a tét nem is lehetne nagyobb - karnyújtásnyira lenne a háború vége? A csúcstalálkozó arra enged következtetni, hogy egyre közelebb kerül az ukrajnai háború lezárása.