A Göcző Mátyás elnök aláírásával érkezett sajtóközleményben úgy fogalmaznak, hogy a Lidl Magyarország e heti árletörő akciója kapcsán több hírportálnak adott válaszára reagálva az Egyesület határozottan cáfolja, hogy a termelők érdeke az akciózás.
A nagy dinnyetermő körzetek közül jelenleg a Békési térségben a vége felé tart a dinnye betakarítása. Baranyában, a Tolna-Fejér térségi és a Heves-Jászsági körzetekben folyamatos az ellátás. A legnagyobb termőterülettel rendelkező Szabolcsi körzetben pedig a friss, minőségi dinnye a napokban indult el nagyobb mennyiségben, mely készletekkel a tervek szerint egészen szeptember közepéig biztosítani tudja a magyar dinnye a belföldi és export piaci igényeket.
Az egyesület határozott álláspontja, hogy jelen akciózáshoz csupán felvásárlói érdekek fűződnek, mely nem fedi le sem a termelői véleményeket, sem az ágazat pillanatnyi helyzetét. Nem tisztességes egyes felvásárlói érdekek mellett olyan piaci döntést – árletörő akciózást – választani, amivel elindítunk egy lavinát, ez által nehéz anyagi helyzetbe hozva a termelőket! Mindezzel ugyanis az egész ország dinnyepiacát és a jövőbeni termelést veszélyezteti, mellyel a termelőket és a fogyasztókat is megkárosítja. A termelők és a szakmai szervezetek évek óta tiltakoznak az efféle felelőtlen „multi” magatartás ellen.
Az egyesület véleménye megegyezik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sajtóközleményében kiadottal, miszerint az áruházlánc gyakorlatilag marketingeszköznek használja ezt a minőséginek hirdetett dinnyét, hogy becsalogassa a vásárlókat. A magyar dinnye az utóbbi években az ilyen és ehhez hasonló hazai kereskedelmi gyakorlatnak köszönhetően rengeteget veszített a pozitív megítéléséből. Felvásárlók telepedtek meg a nagyobb termőkörzetekben, akik nagy haszon reményében alacsony árakkal stresszelik a termelőket. A termelők – csökkentve a veszteségüket, adósságaikat – kényszerből belemennek a „szabadpiaci kereskedelmi játékokba”, a felvásárlók pedig a hatalmas árrésből felépített infrastruktúrájuk segítségével beékelődtek a hazai áruházak és a termelők közé. A felvásárlói beszállítás eredménye a ma a pultokon található dinnye, amit Lidl szlogenje alapján „minden jó”-nak nevezünk.
Fontosnak tartják a szakmai együttműködést, ezért a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete ezúton felajánlja a Lidl Magyarországnak, hogy ha valóban a magyar dinnyetermelők partnere kíván lenni, a közreműködésünkkel egyeztessen a termelőkkel.
Az akciózás nem a termelő érdeke
A forint erre csak ráfaraghat, egyre jobban drágul Magyarországhoz képest az euróövezet, amihez csatlakoznánk A forint árfolyama alapvetően egy olyan belföldi tényező miatt gyengül most, aminek a magyarok tulajdonképpen csak örülhetnek, de kellett hozzá egy külföldi hír is.
Szabályos vérfürdő van a forint piacán: április óta nem volt ennyire gyenge a hazai deviza Egész nap rossz formában volt a hazai deviza, estére és azonban folytatódott az esés. Este fél 7 körül már 367,5 forintot is adtak egy euróért, utoljára három hónappal ezelőtt, áprilisban volt ilyen mélyen a hazai devizaEgész nap rossz formában volt a hazai deviza, ami estére sem csillapodott. Hét óra előtt pár perccel 367,6 forintot is adtak egy euróért, utoljára három és fél hónappal ezelőtt, áprilisban volt ilyen mélyen az árfolyam.
Nagy dobásra készül Sárközi Ákos: Michelin-csillagos háttérrel nyit éttermet a Blaha Lujza téren – egy másik sztárséf helyére érkezik Újabb ismert szereplővel bővül a Blaha Lujza téri gasztropiac, ám ezúttal nem egy meglévő étterem egyszerű másolatáról van szó. Sárközi Ákos és tulajdonostársai a Borkonyha és a Textúra közös, kötetlenebb koncepciójával próbálnak szélesebb vendégkört elérni a Time Out Market Budapesttel kötött megállapodásukkal.
Újabb fontos kinevezést jelentett be Kármán András: osztrák banktól érkezik a szakember, aki több ezer milliárd forint sorsa fölött őrködni Jelentős változás jön az állami vagyon kezelésében: Balázs Zoltán veszi át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetését.
A nagy AI-sztori: így alakulhat át a magyar oktatás – nem mindegy, hogyan vezetjük be a mesterséges intelligenciát A pedagógusoknak azt kell megtanulniuk, hogyan lehet az AI-t módszerként és eszközként beépíteni az oktatásba, nem pedig külön órákon beszélni róla.
A Revolut új szintre emeli a mobilbankolást: elindult Magyarországon is az AIR, az új AI-asszisztens A szolgáltatás szeptember 1-jétől fokozatosan válik elérhetővé a magyar ügyfelek számára.