Így kell bejelenteni az agrárkárokat

Idén éppen elkezdődött a vegetációs időszak, máris számos káreseményt – aszály, fagy, vihar – voltak kénytelenek a gazdálkodók elszenvedni. A megfelelő összegű kárenyhítés kifizetésének elengedhetetlen feltétele, hogy az érintettek ismerjék az agrárkár-enyhítési rendszer szabályait.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint a mezőgazdasági termelő kárenyhítő juttatásra abban az esetben jogosult, ha:

· a termelő jogszabályban foglaltak szerint határidőben, elektronikusan megtette a kárbejelentését,

· a kárt ténylegesen az időjárási esemény okozta,

· a termelőnél a növénykultúra 30%-ot meghaladó hozamcsökkenést és 15%-ot meghaladó hozamérték-csökkenést az agrárkár-megállapító szerv igazolta,

· a termelő a Kincstár által megállapított kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-éig megfizette,

· a termelő a kárenyhítő juttatás iránti kérelmét november 30-áig a novemberben nyíló elektronikus kérelmező felületen benyújtotta,

· aszálykár esetén további feltétel, hogy az aszályhelyzetről az agrárpolitikáért felelős miniszter legkésőbb a tárgyév október 31-éig közleményt ad ki.

A kárbejelentést a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni, azzal, hogy:

· aszály, belvíz, téli fagy vagy mezőgazdasági árvíz esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének – az időjárási jelenség és természeti esemény bekövetkezésének tényleges időpontjától függetlenül – azt az időpontot kell tekinteni, amikor a károsodással érintett területen termesztett növénykultúrán a károsodás első alkalommal észlelhetővé válik,

· felhőszakadás, jégeső, tavaszi fagy, őszi fagy vagy vihar esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor az időjárási jelenség és természeti esemény a károsodással érintett területen bekövetkezik.

A kárbejelentést tavaszi fagy esetén legkésőbb tárgyév május 31-éig, őszi fagy esetén szeptember 1-jét követően, legkésőbb november 30-áig, aszály esetén tárgyév április 1-jétől szeptember 30-áig kell megtenni.

A kárbejelentéseket az agrárkár-megállapító szerv (a területileg illetékes kormányhivatal) ellenőrzi, mely keretében – a kárenyhítésre felhasználható források védelme érdekében – egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a kármegállapítás hiteles képet adjon az egyes káresemények okozta hozamkiesésről. Kiemelendő, hogy a 30%-os terméskiesés önmagában nem alapozza meg kárenyhítő juttatásra való jogosultságot, hiszen a csökkenést nem a tárgyév káresemény nélküli várható hozamértékéhez kell viszonyítani. A vonatkozó uniós szabályok alapján a kárenyhítő juttatás igénybevételéhez a 30%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést ugyanis a tárgyévet megelőző ötéves időszak referencia hozamának (a legmagasabb és a legalacsonyabb hozammal rendelkező kettő év elhagyásával képzett három év átlaghozama) és a tárgyévi hozamnak a különbözeteként kell megállapítani.

Fontos tudni, hogy a bejelentéskor megjelölt várható hozamnál a kárenyhítő juttatási iránti kérelemben feltüntetett, betakarítás utáni tényleges hozam legfeljebb 30%-kal lehet alacsonyabb. Ha a termelő ennél nagyobb csökkenést jelent be a kárenyhítő juttatás iránti kérelemben, akkor automatikusan a kárbejelentést követően a megyei kormányhivatal által megállapított hozammal számolják ki a hozamérték csökkenését. Éppen ezért, amennyiben egy adott kultúrát egymás után több káresemény súlyt, és azok hatása összeadódik, fontos, hogy a termelő minden káreseményt bejelentsen, és a kár következtében várható további hozamcsökkenéseket is pontosan jelölje meg annak érdekében, hogy a következő hatósági döntés már a halmozott hozamcsökkenésre figyelemmel születhessen meg. Amennyiben a gazdálkodó nem ért egyet a megyei kormányhivatal kárbejelentésre hozott határozatában megállapított hozamadatokkal, lehetősége van jogorvoslatot kérnie.

A kárenyhítő juttatás összege legfeljebb a hozamérték-csökkenés 80%-ig terjedhet. A hozamérték-csökkenést a hozamkiesés és vonatkozó ár (a miniszteri közleményben közzétett adott növénykultúrára vonatkozó referencia ár) szorzataként határozzák meg. A termelő a kárenyhítő juttatás teljes összegére (a hozamérték-csökkenés 80%-ára) csak akkor jogosult, ha adott növénykultúrára jellemző mezőgazdasági káreseményre kiterjedő mezőgazdasági biztosítási szerződéssel rendelkezik, míg biztosítás hiányában a kárenyhítő juttatás felére (a hozamérték-csökkenés 40%-ára) jogosult.

A kárbejelentés menetét segítő felhasználói kézikönyv itt érhető el.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink