Szinte azonnal találnak munkát a frissen végzett erdőmérnökök

Forrás: Szabad Föld
Fotó: Németh András Péter
A Soproni Egyetemen végzett erdőmérnökök diplomájuk megszerzése után átlagosan két hónap után állnak munkába a hazai erdőgazdasági ágazatban, a végzettségüknek megfelelő munkakörben – mondta Dr. Kovács Gábor, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának oktatási dékánhelyettese 2022. március 9-én, a kar hagyományos állásbörzéjén.

Az erdők jelentősége világszinten egyre inkább felértékelődik, mivel kiemelkedő a szerepük a klímaváltozás káros hatásainak csökkentésében és a környezetbarát módon előállítható faanyag biztosításában. A Soproni Egyetemen minden évben 35-40 fiatal erdőmérnök szerez az osztatlan ötéves képzés végén diplomát, amelynek birtokában igen magas arányban, mintegy 90 százalékban a hazai erdőgazdálkodási ágazatban helyezkednek el – közölte a felsőoktatási intézmény.

Mint írták, az életpályamodell kialakítását az egyetem is segíti, például a hagyományos állásbörzék megtartásával. A járvány jelentette kényszerű szünet után az idei évben tizenöt erdőgazdaság, szakhatósági és egyéb szervezet várta ajánlataival az érdeklődő fiatalokat.

Az erdőmérnök hallgatóknak már a gyakorlati képzés és a nyári gyakorlatok ideje alatt jó lehetősége van az egyes erdőgazdálkodók megismerésére. Az állásbörze újabb alkalom számukra, hogy olyan állami vagy magán erdőgazdaságot, illetve hatósági munkahelyet válasszanak maguknak, amely a legjobban megfelel az elképzeléseiknek. Az ágazat szereplői és az egyetem közötti szoros kapcsolat eredménye, hogy szinte minden végzett erdőmérnök hallgatónk a szakmájában helyezkedik el, ami országos szinten kiemelkedő eredmény, és erős biztosítékot jelent a hazai erdők kezelésének magas minőségére

– mondta a közlemény szerint Dr. Kovács Gábor.

Magyarországon már jelenleg is több mint 2 millió hektár erdő található, amely az ország területének egyötödét jelenti. Az erdősítési programok következtében azonban az erdők térfoglalása és jelentősége egyre nő, a tervek szerint arányuk 2030-ra eléri az ország területének 27%-át. Az erdők minőségi kezelésének érdekében a jogszabályok számos tevékenység végzését erdőmérnöki végzettséghez kötik, így például az erdősítések szempontjából kiemelten fontos erdőtelepítési terveket csak felsőfokú végzettséggel rendelkező erdész szakember készítheti. A legtöbb erdőmérnököt az állami erdőgazdasági cégcsoport foglalkoztatja, mintegy 600 főt, de a szakhatóságok, a természetvédelem és a vadgazdálkodás területén is jól tudják használni a végzettségüket a diplomás erdőmérnökök. Emellett az erdőmérnöki karon hagyományosan magas szintű műszaki képzés jelentőségét erősíti, hogy február végén a Soproni Egyetem és a Magyar Mérnöki Kamara megállapodást kötött, amelynek keretében bővíteni tervezik többek között az erdőmérnöki végzettséghez kapcsolódó tervezői jogosultságok körét.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink