Beszédes vetési szándékok

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Az agrárkamarának lejelentett tervek alapján az előző szezonhoz képest 100-100 ezer hektárral kisebb területen vetnének őszi és tavaszi kalászost is a gazdálkodók. Az igazság pillanata persze a támogatásigénylések és a betakarítás idején jön el, de az ténynek tűnik, hogy repceterület jelentősen csökken.

A november 12-i időpontra vonatkozó operatív jelentések adatai alapján az őszi vetésű növények tervezett területe idén 1,6 millió hektár és a terület 89,8 százalékán megtörtént a talaj-előkészítés. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felmérése alapján a tavaszi vetésű növények tervezett területe 1,8 millió hektár, melyeknél a talaj-előkészítési munkák a tavalyihoz képest kissé elmaradva 34,2 százalékon állnak.

Ezek a gazdálkodói vetési tervek az AKI, tavalyi, hasonló jelentése alapján 100-100 ezer hektárral maradnak el a 2020-ban mért szándékoktól: akkor ugyanis az őszi vetésű növények tervezett területe 1,7 millió, míg a tavasziaké 1,9 millió hektár volt.

Az őszi gabonafélék vetését – szemben a tavaly 1,4 millióval – 1,3 millió hektáron tervezték a gazdálkodók, és november 12-éig a tervezett terület 95,4 százalékán végeztek is a magok talajba juttatásával: az őszi árpa 100, a tritikálé 94,8, az őszi búza 93,9 százalékon állt.

A NAK jelentése alapján az őszi búza (durumbúza nélkül) tervezett vetésterülete megegyezik a tavalyival, 952 ezer hektár, amelyből 894,1 ezer hektáron fejeződött be a munka. Az AKI jelentése a tavaly ilyenkor mért tervezett búza-vetésterülettel veti össze az ideit, de Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára Agroképnek írt cikkében más a viszonyítás: ő arról ír, hogy őszi búzából az idén learatott 891 ezer hektárhoz képest 50-70 ezer hektáros vetésterület-növekedéssel számolhatunk.

Az AKI jelentése arról számol be, hogy az őszi káposztarepce vetését az előző évihez képest 16,6 százalékkal kisebb területen, 244,1 ezer hektáron tervezték a gazdák ebben az idényben és november 12-re már a munka végéhez közeledtek.

A napraforgó betakarítása pedig novemberre szinte befejeződött, a vetésterület 99,3 százalékát learatták, összesen 651,3 ezer hektárról 1,7 millió tonna napraforgót takarítottak be. A napraforgó hozama országosan 2,6 tonna/hektár körül alakult. A legalacsonyabb termésátlagot Veszprém megyéből (1,8 tonna), míg a legmagasabbat Komárom-Esztergom megyéből (3,4 tonna) jelentették.

A burgonya betakarítása 99,8 százalékon állt a jelentés napján, termésátlaga 25 tonna/hektár, 7,1 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban. A megyék között a szórás nagyon nagy volt, a legalacsonyabb, 9,3 tonnás termésátlagot Veszprém megyében a legmagasabbat pedig ebben a kultúrában is Komárom-Esztergom megyében érték el a termelők – utóbbit 35 tonnával.

A szójabetakarítás is a végéhez közeledett a jelentés napján, így az 57,9 ezer hektáron vetett növény 2021. évi termése 154,1 ezer tonna, termésátlaga 2,7 tonna/hektár, amely nem változott a tavalyihoz képest. A cukorrépa 12,3 ezer hektáros termőterületének közel 60 százalékát takarították be november 12-ig. A cukorrépa hozama hektáronként 53,9 tonna körül alakult, amely 8,6 százalékkal kevesebb a 2020. évi eredménynél.

A NAK felmérése alapján a kukorica hazai 2021. évi termőterülete 1 millió hektár körül alakult, amelyből november 12-ig 966 ezer hektárt, a teljes terület 93,1 százalékát aratták le. A 6 tonna/hektár termésátlag 30 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. Eddig 5,8 millió tonna kukoricatermést arattak le. Hibridkukorica-vetőmagot 2021-ben 30,8 ezer hektáron termeltek, november 12-ig a teljes terület betakarítása megtörtént. A termésátlag 3 tonna/hektár volt, Ez 1,9 százalékkal esett vissza a tavalyihoz képest.

A silókukorica betakarítása is a végéhez közeledett november közepén, termésátlaga közel 27,7 tonna/hektár, mintegy 17,3 százalékkal alacsonyabb a 2020-asnál.

A jelentésben kiemelt zöldségfélék betakarítása november 12-re szinte teljesen befejeződött. A csemegekukorica termésátlaga a tavalyihoz képest csökkent, 14,5 tonna/hektár körül alakult. Az országos átlagot tekintve a tavalyinál alacsonyabb hozamot értek el a paprikatermelők 2021-ben. A fűszerpaprika terméshozama 20 százalékkal, a vöröshagymáé 14,2 százalékkal mérséklődött a 2020. évi adatokhoz képest.

Az őszi betakarítású gyümölcsök szedése is a végén járt. Az őszibarack termésátlaga 3,5 tonna/hektár, 13 százalékkal magasabb a 2020. évihez képest. A legnagyobb volumenben termesztett gyümölcs, az alma termésátlaga 19,6 tonna/hektár, ami a tavalyinál 57,8 százalékkal magasabb. Körtéből 11,3 tonna termett hektáronként, a termésmennyiség pedig több, mint negyedével nőtt az előző évihez képest.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink