Az Európai Számvevőszék ma közzétett jelentése szerint fennáll a kockázat, hogy az Unió alkalmazkodást célzó politikája nem fog lépést tartani az éghajlatváltozással. Egyre komolyabbak és egyre gyakoribbak az olyan szélsőséges éghajlati események, mint a hőhullámok, az aszály és az áradások. Ezek jelentős gazdasági következményekkel is járnak. Bár az Unió szilárd kerettel rendelkezik az éghajlatváltozás hatásainak kezelésére, a számvevők szerint az alkalmazkodást célzó politikák gyakorlatba való átültetése során problémák tapasztalhatók.
Az elmúlt két évtizedben az Unióban nőtt a katasztrófák száma és a katasztrófák okozta károk mértéke: erről tanúskodtak 2024-ben is az aszályok, a hőhullámok és a pusztító áradások. Az elmúlt évtizedben a szélsőséges éghajlati eseményekből eredő gazdasági veszteségek átlagban évente 26 milliárd eurót tettek ki az Unióban.
Ha semmit nem teszünk, az is költséggel jár: ha napjaink uniós gazdasága az iparosodás előtti szinthez képest 1,5–3°C közötti globális felmelegedésnek lenne kitéve – ami óvatos becslésnek számít –, az évi 42–175 milliárd euró gazdasági veszteséggel járna.
„Megvizsgáltuk, hogyan lép fel az Unió az ismétlődő szélsőséges éghajlati körülményekhez való, sürgetően szükséges alkalmazkodás érdekében – nyilatkozta Klaus-Heiner Lehne, a Számvevőszék ellenőrzésért felelős tagja. – A szakpolitikák gyakorlati végrehajtásának módjával kapcsolatban problémákat tártunk fel. Ha az uniós intézkedések végrehajtása nem javul, fennáll a kockázat, hogy az Unió alkalmazkodási törekvései nem fognak lépést tartani az éghajlatváltozással.”
Az Unió összességében szilárd kerettel rendelkezik ahhoz, hogy ellenállóvá váljon az éghajlatváltozás hatásaival szemben. A számvevők Franciaországban, Észtországban, Ausztriában és Lengyelországban vizsgálták meg az alkalmazkodást célzó tagállami politikákat, és megállapították, hogy azok általában összhangban vannak az uniós stratégiával. A számvevők ugyanakkor elavult tudományos adatokat is találtak a nemzeti alkalmazkodási stratégiáról szóló dokumentumokban, és ezekben esetenként vagy alábecsülték az alkalmazkodási intézkedések költségeit, vagy teljesen figyelmen kívül hagyták azokat.
Az uniós és nemzeti alkalmazkodási politikák helyi szabályokba való átültetése nehézséget jelent. Noha az Unió szerint „a helyi szint szolgál az alkalmazkodás alapjául”, a számvevők a vizsgált tagállamokban 400 településen végeztek felmérést, és megállapították, hogy túlnyomó többségük nem ismeri az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló stratégiákat és terveket, és nem használják az uniós alkalmazkodási eszközöket (CLIMATE-ADAPT, Kopernikusz és a Polgármesterek Szövetsége).
Az ellenőrzött projektek több mint fele eredményesen kezelte az éghajlati kockázatokat, és a számvevők bevált gyakorlatokat is azonosítottak. A stratégiák azonban olykor egymásnak ellentmondó prioritásokat határoztak meg: az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó célkitűzésekkel párhuzamosan más, például a versenyképességgel vagy a regionális fejlesztéssel kapcsolatos célkitűzések is szerepeltek bennük. A számvevők például
Két projekt esetében pedig megállapították, hogy azok hibás alkalmazkodási megközelítést alkalmazhatnak, vagyis az éghajlatváltozásnak való kiszolgáltatottság vagy kitettség csökkentése helyett végül inkább fokozzák azt. Hibás alkalmazkodási megközelítésre példa a vízigényes növények öntözésének előmozdítása a kevésbé vízigényes növényekre való átállás helyett, vagy az energiatakarékos mesterséges hóágyúkba való beruházás ahelyett, hogy az egész éves turizmusra összpontosítanának. Emellett egyes projektek – például egy homokpart újratöltése – csak rövid távú alkalmazkodási megoldást kínálnak.
Ami a finanszírozást illeti, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás horizontális jellegű, és az uniós finanszírozást több más uniós forrás, például a mezőgazdasági, a kohéziós vagy a kutatási források biztosítják. Emiatt kihívást jelent a finanszírozás nyomon követése. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén javításra szorul a beszámolás: a számvevők szerint a jelentések nem teszik lehetővé a tagállamokban az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén elért eredmények értékelését, mivel nagyrészt leíró jellegűek, és nem tartalmaznak számszerűsíthető adatokat.
Háttér-információ
Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás nem egyszeri veszélyhelyzet-reagálás, hanem megelőzési, védelmi és felkészültségi intézkedések sora, amelyek célja a tényleges vagy várható éghajlati eseményekhez és azok hatásaihoz való alkalmazkodás. Az Európai Unió 2013-ban tette közzé az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó első stratégiáját – amelyet 2021-ben egy újabb követett –, megerősítve az Unió éghajlatváltozással szembeni nagyfokú sérülékenységét. A végrehajtás módját a tagállamok maguk határozzák meg.
„Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás az Unióban: Az intézkedések nem tartanak lépést a kitűzött célokkal” című, 15/2024. sz. különjelentés elérhető a Számvevőszék honlapján.
