Az Európai Bizottság a kelet-európai országok nyomására, most már hajlandó foglalkozni az ukrán gabona ügyével

Az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmával kapcsolatos eredményeket és intézkedéseket Magyarország továbbra is fenn tudja tartani – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

Magyarország továbbra is biztosítja az ukrán gabona tranzitját, azt, hogy a termények ellenőrzött körülmények között hagyják el az ország területét – mondta Nagy István. Az agrárminiszter hozzátette: további egyeztetések folynak arról, hogy a négy alaptermék, a búza, a kukorica, a repce és a napraforgó mellett milyen további termékköröket érinthet a behozatali tilalom.

Kijelentette: eredményre vezetett a tagállamok döntése arról, hogy önállóan lépnek fel annak érdekében, hogy megakadályozzák az ukrán mezőgazdasági termékek minden ellenőrzés nélküli behozatalát. Érdemes volt Magyarországnak határozottan kiállnia és megvédenie a magyar gazdák érdekét, hiszen a kiállás fordulatra késztette, intézkedési kényszerbe hozta az Európai Bizottságot – mondta.

Nagy István emlékeztetett, öt uniós tagország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia vezetője azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy intézkedjen az Európába vámmentesen beáramló, a helyi gazdáknak károkat okozó ukrán gabona ügyében. A brüsszeli tárgyalások során az uniós bizottság pedig olyan ajánlatot adott, amely minden eddig bevezetetett intézkedést törvényessé tesz – emelte ki Nagy István, majd hozzátette: az ígéretek között szerepel azon jogi háttér megteremtése is, hogy a tranzit biztosítása mellett Magyarország továbbra is importtilalmat tarthasson fenn az ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben.

Azzal a június ötödikéig hatályos jogszabályi rendelettel kapcsolatban, amely az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozóan a kereskedelem liberalizációjával függ össze, Magyarország garanciákat kér, hogy amennyiben szükség lesz rá, a szabályozást automatikusan hosszabbítani lehessen – közölte. Erre az uniós bizottság ígéretet adott – emelte ki.
Az öt ország továbbá javaslatokkal kívánja segíteni az Európai Bizottságot, hogy miként lehetne biztosítani az ukrán mezőgazdasági teremékek eljuttatását a szolidaritási folyosón keresztül azokba az országokba, melyek hagyományosan az ukrán termékek célországai voltak.

Az Európai Bizottság szerdán újabb támogatási csomagot jelentett be, amely 100 millió euróval segíti majd a korlátlanul behozható ukrán gabona miatt nehéz helyzetbe került öt ország gazdáit, köztük a magyar gazdákat is – tájékoztatott Nagy István.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink