Több mint 20 százalékos áremelkedés az élőmarháknál

Forrás: Getty Images
Az élő szarvasmarha exportja jelentősen emelkedett a tavaly novemberig rendelkezésre álló adatok szerint, miközben az import stagnált. A felvásárlási árak növekedésének üteme pedig meghaladta a marhahús fogyasztói árának emelkedését.

Tavaly január és november között 22 százalékkal emelkedett Magyarország élőmarha-exportja 2020 hasonló időszakához képest – idézte a KSH adatait legfrissebb húspiaci jelentésében az Agrárközgazdasági intézet (AKI). A főbb partnerek Ausztria, Törökország, Horvátország, Koszovó és Olaszország voltak. Az élőmarha-import nem változott számottevően, az élő szarvasmarha több mint fele Németországból, Lettországból, Hollandiából és Romániából származott. A marhahúsexport mennyisége 12 százalékkal mérséklődött, ugyanekkor értéke nem módosult lényegesen. Eközben a marhahúsimport volumene 18 százalékkal csökkent, míg értéke 6 százalékkal nőtt.

Az AKI adatai szerint Magyarországon

a fiatal bika termelői ára hasított meleg súlyban 967 forint volt kilogrammonként 2022 januárjában, ami 24 százalékos növekedést jelent 2021 azonos hónapjának átlagárához viszonyítva.

A vágóüsző ára 21, a vágótehéné 20 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban. A KSH adatai szerint a marharostélyos fogyasztói ára (2770 forint/kilogramm) 19 százalékkal emelkedett 2022 januárjában az egy évvel korábbihoz képest.

Az Európai Bizottság adatai szerint az EU27 647 ezer tonna élő szarvasmarhát és marhahúst értékesített a nemzetközi piacon 2021 január–novemberében, 1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban (az adat nem tartalmazza az Egyesült Királyságba irányuló kivitel mennyiségét). A legnagyobb piacok Izrael (61 ezer tonna), Hongkong (43 ezer tonna) és a Fülöp-szigetek (41 ezer tonna) voltak. Az unió élőmarha- és marhahúsimportja 3 százalékkal 203 ezer tonnára csökkent 2021 január–novemberében a 2020 azonos időszakában beszállított mennyiséghez képest (az adat nem tartalmazza az Egyesült Királyságból származó mennyiséget). A behozatal csaknem 80 százaléka Brazíliából, Argentínából és Uruguayból származott.

Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 4,53 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2022 januárjában, 24 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A tehén „O3” ára 32 százalékkal, az üsző „R3” ára 16 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban.

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) februárban megjelent előrejelzése szerint az USA marhahústermelése nem módosul számottevően 2022 első negyedévében a 2021. január–márciusihoz képest. Az USDA szakértői a hízóbika termelői árának közel 18 százalékos és a vágótehén árának 17 százalékos növekedésére számítanak ugyanekkor. A belső fogyasztásban és a marhahúsexportban nem várható változás, mindemellett a marhahús importja 15 százalékkal lehet több.

Az USDA adatai szerint az Egyesült Államok marhahús-kibocsátása 2 százalékkal csökkent, borjúhústermelése nem változott 2022 januárjában 2021 januárjához viszonyítva. A bika ára 9,8 százalékkal emelkedett 2022 januárjában az egy évvel korábbihoz képest. Az USA marha- és borjúhúskivitele 17 százalékkal növekedett 2021-ben 2020-hoz képest. Az élő szarvasmarha exportja 59 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, a fő célpiacra, Kanadába 45 százalékkal több élő állat került. Az USA marha- és borjúhúsbehozatala nem módosult, élőszarvasmarha-importja 16 százalékkal csökkent ezzel egy időben.

Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve 17 százalékkal emelkedett 2022 januárjában az előző év azonos hónapjának átlagárához képest. A Brazil Marhahúsexportőrök Szövetségének (ABIEC) adatai szerint Brazília marhahúskivitele 1 millió 846 ezer tonna volt 2021-ben, ami 8 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Kínába 723 ezer tonna brazil marhahús került, ami közel 17 százalékkal kevesebb a 2020-ban szállított volumennél.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink