Több mint 120 ezer tojótyúkot ölnek le Bács-Kiskunban

Forrás: Szabad Föld
Fotó: Kállai Márton
Magas patogenitású madárinfluenzát mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy 121.000 tojótyúkot tartó gazdaságban, Kunszálláson.

A gazdaság felszámolása haladéktalanul megkezdődött, megakadályozandó a járvány továbbterjedését. Ez az eset is megerősíti, hogy a járványvédelmi fegyelem lazításának még nem érkezett el az ideje hazánkban.

A nagylétszámú kunszállási gazdaságban az állatok megemelkedett elhullása mellett a tojástermelés csökkenése jelezte a pusztító vírus megjelenését. A Nébih laboratóriuma január 27-én megerősítette a magas patogenitású madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét. Az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megkezdte az állomány felszámolását, hogy elejét vegye a járvány továbbterjedésének.

Noha Bács-Kiskun megyében január 12-e óta egészen mostanáig nem volt madárinfluenza-kitörés, az érintett gazdaság egy korábban már elrendelt megfigyelési körzetben található. A kitörés helyszíne körül a 3 km-es sugarú védőkörzet, valamint a korábban már korlátozott területen kívül eső, 10 km-es sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzet felállítása megtörtént.

A Nébih ez úton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy a madárinfluenza elleni védekezés során kiemelten fontos a járványvédelmi előírások betartása, az ország magaskockázatú területein pedig kötelező a baromfik zártan tartása is.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink