Rekordszinten a tej felvásárlási ára

Forrás: Shutterstock
Egy hónap alatt több mint 6 százalékkal emelkedett a nyerstej hazai felvásárlási ára. A szeptemberi adatok az árakban rekordot jelentettek, eközben azonban csökkent a felvásárolt és az exportált tej mennyisége is.

Újabb rekordszintet ért el a nyerstej magyarországi felvásárlási ára, miután szeptemberben 6,2 százalékot javulva elérte a kilogrammonkénti 192,93 forintos szintet. Ez 71 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi árat – írta piaci helyzetelemzésében a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A VG által idézett elemzés szerint a kiviteli ár szintén emelkedett, az 5,4 százalékos javulással elért 221,58 forintos ár szintén rekord, amely 79 százalékkal magasabb az előző évi árnál és 15 százalékkal haladja meg a belföldi felvásárlási árat. A kivitt és a felvásárolt mennyiség is csökkent 2021 szeptemberéhez képest – 9, illetve 7 százalékkal –, ezzel az első kilenc hónapban a felvásárlásnál 2,2, a kivitelnél pedig 23 százalékos a csökkenésaz előző év azonos időszakához viszonyítva. A KSH jelentése szerint egyébként szeptemberben a sajt fogyasztói ára 68, a tejtermékeké, valamint a vajé és a vajkrémé pedig 66,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel azelőtt.

Az EU-ban átlagára ennél alacsonyabb mértékben emelkedett 2022 szeptemberében: az Európai Bizottság becslése szerint a felvásárlási ár növekedése némileg meghaladta az 1 százalékot, 2021 januárja óta pedig, folyamatosan emelkedve, 42 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi átlagár. Az azonnali (spot) árak emelkedése augusztusban megtorpant, azóta azonban újra a növekvő trend jellemzi. Mind a fölözött, mind a teljes tej ára október elején 2 százalék körüli mértékben emelkedett, újabb rekordot elérve. Az egy évvel korábbi árakhoz viszonyított javulás mértéke ezzel a fölözött tejnél 35, a teljes tejnél pedig 46 százalékos.

A terméktanács helyzetelemzésében leírtak szerint a vizsgált tejzsír-alapú termékek árának meredek emelkedése július óta megnyugodni látszik. Az olaszországi tejszín árának emelkedése lelassult, az október eleji árak már csak 1,4 százalékos növekedést mutatnak, míg a németországi vaj ára kis mértékben – 0,6 százalékkal – már csökkent, a sajt ára pedig továbbra is stagnál.

Ettől függetlenül a sajt és a tejszín ára is rekordszinten áll, míg a vaj októberi ára is csak alig 3 százalékkal marad el a júniusban elért csúcsától.

Az éves árjavulás mértéke továbbra is jelentős: a tejszínnél 36, a vajnál 44, a sajtnál pedig 54 százalékot emelkedtek az árak előző évhez viszonyítva.

Az EU-27 tejfelvásárlása 2022 augusztusában növekvő – 0,8 százalékos – nagyobb mértékben (–0,8 százalék) csökkent az előző évi szinthez képest. Ezzel 2022 első nyolc hónapjának összes felvásárlása 0,6 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában felvásárolt mennyiségtől. A nagy tejtermelő országok közül Lengyelországban továbbra is emelkedik a felvásárlás – itt 2,2 százalékos a növekedés – miközben Németország, Hollandia, Franciaország és Olaszország is kevesebb tejet termel előző évhez képest.

A friss piaci adatok alapján átdolgozott rövidtávú előrejelzésében az Európai Bizottság a tejpiacot leginkább meghatározó tényezőknek az Európa nagy részét érintő aszályos időjárást, az élelmiszerinflációt, valamint az ukrajnai háború energiaárakra gyakorolt hatását jelölte meg. A nyári meleg és száraz időjárás hatására romlott a legelőterületek mennyisége és minősége, valamint a takarmánynövények hozama, mindemellett jelentős volt a hőstressz is az állományban. Mindezek következtében a

tavaszi előrejelzéshez képest alacsonyabb hozamnövekedés várható és a tej beltartalmi értékei is romlanak.

A friss tejtermékek termelése csökken, exportigénye alacsony szinten marad, ez pedig kisebb uniós fogyasztást eredményez, visszatérve a Covid előtti csökkenő trendhez.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink