Madárinfluenza-járvány: enyhítések két megyében

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Kedvezően alakult a madárinfluenza járványhelyzet ezért „óvatos könnyítéseket” engedélyezett az országos főállatorvos Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozás alatt nem álló területein.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint az engedmény a víziszárnyasok technológiai mozgatását teszi lehetővé. A hatóság elsődleges célja továbbra is a járvány elfojtása, terjedésének megakadályozása. Ugyanakkor a baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt a járványhelyzet lehetővé teszi – szögezték le.

A Nébih tájékoztatás szerint az elmúlt héten jelentős mértékben csökkent a madárinfluenza betegség miatt megállapított kitörések száma. Fontos eredmény, hogy a leginkább érintett, legnagyobb állománysűrűségű területeken is sikerült a betegséget a védőkörzeten belül tartani. A vágóhidra történő kiszállításokat megelőző tamponvizsgálatok is azt mutatják, hogy a járvány kiterjedését sikerült megakadályozni.

Mindezeket az eredményeket értékelve az országos főállatorvos módosította a Bács-Kiskun megyére és Csongrád-Csanád megye csongrádi, kisteleki és mórahalmi járásaira érvényes intézkedéseket. November 26-tól a védő- és megfigyelési körzeten kívül eső területeken lehetővé vált a víziszárnyasok technológiai mozgatása, akár másik megye korlátozással nem érintett területére is. Fontos azonban, hogy a víziszárnyas baromfik betelepítési tilalma továbbra is fennáll. Csak úgy, mint a vágóhídra történő szállítás, vagy a technológiai mozgatást megelőző mintavételi kötelezettség, minden baromfifaj esetében.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink