Idén már nem jut több pénz állategészségügyi támogatásra

Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra
Kimerült a 12,5 milliárd forintos állategészségügyi támogatási keret, amelyet csak jövőre nyitna újra az agrártárca. Termelők szerint ez növeli az állategészségügyi kockázatot, költségnövekedéseiknek pedig meg kell jelennie az átvételi árakban is.

Idén már nem jut forrás az egyes állatbetegségek megelőzésének és leküzdésének támogatása címen juttatott állategészségügyi támogatásra – derült ki az Agrárminisztérium (AM) válaszából, amelyet a VG-nek küldött a nevezett dotáció felfüggesztésével kapcsolatos érdeklődésünkre. A támogatás leállításának oka az volt, hogy
a keret kimerült, ezért augusztus 12. óta már nem is fogadnak be ezen a jogcímen beadott támogatási igényt.

Az AM válaszában hangsúlyozta: az idei költségvetési források felosztásánál is fontos szempont volt, hogy az immár 15 éve meglévő támogatási forma 12,5 milliárd forintos éves keretösszegét ebben az évben is biztosítsák. A vonatkozó rendelet szerint egyébként az idei keretből 2,5 milliárdot a baromfiágazatban, 8,5 milliárdot egyéb állattenyésztési ágazatokban, például a sertéstartóknál, 1,5 milliárd forintot pedig a vemhes üszőkre vonatkozó állategészségügyi szolgáltatásra, gyógykezelésre és immunizálásra kell felhasználni. (A baromfiszektorra jutó támogatás egyébként 2019-ben ugyancsak 2,5 milliárd, 2020-ban 3 milliárd, 2021-ben pedig 2,9 milliárd forint volt).

A támogatás vissza nem térítendő, végső kedvezményezettjei pedig – habár a támogatási kérelmeket az állatorvosok nyújtják be – az állattartó vállalkozások – nyomatékosította a minisztérium.

A támogatás célja az állatállományokat veszélyeztető egyes állatbetegségek megelőzése és felszámolása,
mégpedig az egészségügyi szolgáltatást nyújtó állatorvosok bevonásával.

A tárca válaszából kiderül, hogy a keret már az elmúlt években is szűkösnek bizonyult. Mint írta, a támogatási konstrukció folyamatos működésének fenntartása érdekében– amellett, hogy jelentős összegű, 2020-ban egymilliárd forintos, 2021-ben pedig 500 millió forintos többletforrást nyújtott – a tárca lehetőséget biztosított arra is, hogy a forráshiány miatt nem teljesült jogos igények a tárgyévet követő évben kifizethetők legyenek. A minisztérium szerint a támogatásra benyújtott kérelmek száma és összege az elmúlt években még többletforrás biztosítása mellett is jóval meghaladta a rendelkezésre álló keretösszeget, ezért minden évben tetemes számú jogos támogatási igény volt, amelyet a következő évi keret terhére kellett teljesíteni. Ez volt az egyik oka a 2022-es keretösszeg idő előtti kimerülésének is – írták.

Az AM azt is közölte, hogy

e támogatás újbóli megnyitására idén már nem lesz mód, jövőre viszont, terveik szerint, ismét meghirdetik.

Felmerült a kérdés, hogy a támogatás megszűnése nem növeli-e az egyes állatbetegségek kockázatát. Erre az AM azzal reagált, hogy a felfüggesztett forrás nemzeti finanszírozású, és
elsősorban mintavételt és laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok elvégzését segítette.

Az afrikai sertéspestisnél (ASP) és a madárinfluenzánál ez leginkább az élőállat-szállításokat megelőző kötelező vizsgálatokat érinti, amelyeket a támogatásoktól függetlenül továbbra is el kell végezni – nyomatékosította az AM, hozzátéve, hogy ezen betegségek elleni védekezéshez uniós társfinanszírozással működő támogatást is igénybe vehetnek az állattartók. Termelők szerint azonban a támogatás felfüggesztése növeli az állategészségügyi kockázatot, és – bizonyos költségeik visszafogása miatt – ronthatja az állományok általános állapotát. Egy a VG-nek nyilatkozó, egy turnusban 200 ezer csirkét nevelő termelő szerint ez a támogatás 12,6 forint volt egyedenként, ennek megszüntetése pedig 6-7 millió forinttal növeli az elmúlt másfél évben egyébként is jócskán megemelkedett költségeit. Mint mondta, eddig a vakcinázáson és a mintavételeken felül szívesen adott a csirkéknek vitaminokat és probiotikumokat, most viszont a vitaminokon valószínűleg spórolni fog. Attól is tart, hogy

lesznek olyanok, akik a fertőtlenítést és a mintavételeket sem végzik majd el a szükséges arányban, ami pedig, ha egy-egy beteg állat „átcsúszik” a rendszeren, ágazati szinten is nagyon súlyos következménnyel járhat.

A baromfipiacot ismerő szakértők szerint is van kockázata a támogatás felfüggesztésének. Arra hívták fel a figyelmet, hogy az állategészségügyi státuszunk megőrzéséhez szükség van arra, hogy ez az állategészségügyi támogatás jövőre is a termelők rendelkezésére álljon, illetve arra is, hogy termelők a támogatás nélküli átmeneti időszakban is úgy járjanak el, ahogyan akkor, amikor ezeket a költségeket el tudták számolni. Egyes szakértők a jövő évi támogatási jogosultságot tennék függővé attól, hogy az állattartók támogatás nélkül, a saját költségükre is elvégezték-e ugyanazt, mint amit a dotációval.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink