Harmincéves a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete

Látványos showbírálattal, gasztrodélutánnal és charolais bállal is várja az érdeklődőket az idén 30 éves Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete a májusi hódmezővásárhelyi gazdanapokon.

A XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napokat 2022. május 5-7. között tartják Hódmezővásárhelyen. A 30. jubileumát ünneplő Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete (MCTE) számos programmal készül a szakkiállításra és vásárra.

Az alföldi kiállítás 1994 óta a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozója. Kezdettől fogva a Hód-Mezőgazda Zrt. szervezi a Magyar Állattenyésztők Szövetségével és annak tagszervezeteivel. A kiállításon nyilvános showbírálatok, tenyészállat-árverések lesznek, de az érdeklődők az állattenyésztéshez kapcsolódó növénytermesztési gépeket is megismerhetik. Az MCTE tagjai már kiválogatták azokat az állatokat, amelyeket kiállítanak a rendezvényen. Jelenleg folyik a kézhez szoktatásuk, és betanítják őket a showbírálaton való felvezetésre.

A 30 éves egyesület a hagyományos fajtabemutatón és showbírálaton túl többféle programmal is készül. Az első nap az MCTE sátránál kvízzel és gasztrodélutánnal várják az érdeklődőket, ahol érlelt charolais marhahúsból készült steaket lehet kóstolni, a házigazda pedig Rákóczi Feri műsorvezető lesz. A gyerekeket gyereksarok várja kézműves foglalkozásokra. Pénteken pedig az MCTE egy nagyszabású charolais bált rendez egy exkluzív hódmezővásárhelyi helyszínen. További információk az egyesület honlapján és Facebook-oldalán találhatóak.

A charolais marha magyarországi honosítása 1971-ben kezdődött, amikor tenyésztési céllal az akkori Jugoszláviából, a mai Szlovénia területéről 67 üszőt importáltak a Szikszói Állami Gazdaságba. Az MCTE 1992-ben alakult meg a charolais húsmarhafajta törzskönyvezésére és teljesítményvizsgálatára.

A 19 alapító tag közül 5 rendelkezett húsmarhával, mintegy 1700 anyatehénnel. Az MCTE-nek jelenleg csaknem 250 állattal rendelkező tagja van az ország 18 megyéjéből, a tehénlétszám pedig meghaladta a 13 ezret.

Az egyesület 2000-ben végezte el az első BREEDPLAN tenyészértékbecslést, és ugyanabban az évben vezették be – a húsmarhafajták között elsőként – a showbírálatot is. Két évvel később megerősítették együttműködésüket a Charolais Világszövetséggel, 2003-ban pedig szakkönyvet adtak ki A charolais fajta és magyarországi tenyésztése címmel. 2004-ben megkezdték az aubrac fajta törzskönyvezését.

Az egyesület 1996 óta rendelkezik a „Kiváló Minőségű hús – Charolais” ábrás védjeggyel. Csak azoknak az egyedeknek a húsa értékesíthető a rendszeren belül, amelyek eredetét garantálni tudják, és charolais fajtajelleget mutatnak. A szervezet keres-kínál honlapot működtet azért, hogy az eladó állatokról tájékoztassa az érdeklődőket, és a vásárlókat összekösse a tenyésztőkkel.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink