Kína három Európai Uniós vállalatot állított a közösségből származó sertéshústermékekre vonatkozó dömpingellenes vizsgálatának középpontjába – számolt be a Bloomberg.
Peking a múlt hónapban indított vizsgálatot az EU sertéshústermékeivel kapcsolatban a régióval folytatott kereskedelmi háború egyik állomásaként, miután a kétoldalú kapcsolat az elmúlt hónapokban mélypontra került, mivel Brüsszel bejelentette, hogy vámokat vet ki a Kínában gyártott elektromos járművekre.
A vizsgálat mostani szakaszában Peking a Danish Crown A/S-t, a Vion Boxtel BV-t és a Litera Meat SLU-t szemelte ki – a régió három legnagyobb sertéshús-exportőrét Kínába –, hogy megállapítsák, történt-e dömping, és felmérjék a dömpingben okozott károkat – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön.
A Danish Crown továbbra is „teljes mértékben elkötelezett és átlátható” marad a vizgálat során, és „további konstruktív együttműködést” vár az összes érintett hatósággal és érintett féltől – áll a cég közleményben. A Vion és a Litera szóvivői nem válaszoltak azonnal a megjegyzéskérésre.
A közlemény szerint Kína további 24 hazai sertéshústermelőt is kiválasztott, köztük 20-at a legnagyobb vágási mennyiséggel, hogy eldöntsék az esetleges dömpingből eredő károkat.