Az áremelkedés ellenére sem fogy kevesebb hal

Fotó: Molnár Péter / Hajdú-Bihari Napló
Naponta több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. telelőtavaiból.

Idén egy hónappal korábban, már szeptemberben megkezdődött a téli lehalászás a 2800 hektár vízfelületű tavakból, december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe – mondta Simon Károly, a cég vezérigazgatója. A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata: az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő.

A halak 60 százalékát saját üzemükben dolgozzák fel és konyhakészen értékesítik, élő halat csak néhány üzletben értékesítenek, és a horgászatoknak adnak el, illetve kisebb mennyiségű növényevőt – amurt és busát – exportálnak Romániába.

A takarmányárak növekedése miatt 10-20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban. Sokan az utolsó napokra hagyják a vásárlást, így hétvégétől karácsonyig komoly rohamra számítanak saját mintaboltjaikban, és az áruházláncokban is.

A 120 embert foglalkoztató halgazdaság tavalyi árbevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, idén is hasonló forgalomra számítanak. Simon Károly szerint, bár bővül a hazai halfogyasztás – a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,7 kilogrammra – még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink