A németeknél is csökken a húsfogyasztás

A legjelentősebb visszaesés a sertéshúsnál volt tapasztalható, ezt követi a marhahús és a baromfihús – közölte a euromeatnews.com.

A német Szövetségi Mezőgazdasági Információs Központ által közzétett hivatalos előzetes adatok szerint tavaly 2,1 kilogrammal csökkent a húsfogyasztás Németországban. A sertéshús fogyasztása esetében volt a legjelentősebb mértékű visszaesés, 1,3 kilogram, ezt követte a marhahús (0,6 kg) és a baromfihús (0,2 kg).

Ennek eredményeként a tavalyi egy főre jutó németországi fogyasztás a következő volt: sertéshús (31 kg), baromfi (13,1 kg), marha- és borjúhús (9,4 kg). Az állati fehérje alacsony fogyasztása hatással volt az importra, 2020-hoz képest csak a baromfihús behozatala maradt stabil, a marha- és sertéshús importja viszont megugrott. A sertéshús termelése is visszaesett, 2,4 százalékkal, a baromfi- és marhahúsé pedig 1,6 százalékkal.

A statisztikai adatok azonban azt mutatják, hogy Németország önellátási aránya 96,7 százalékos a baromfihús, 132,4 százalékos a sertéshús és 98,2 százalékos a marhahús esetében.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink