A precíziós gazdálkodással szakértők szerint évente Nyugat-Európában hektáronként 25-30 ezer forinttal nagyobb eredmény érhető el szántóföldi művelésben, és ez az összeg Magyarországon elérheti a 65-70 ezer forintot is, mivel a bázis alacsonyabb a nyugat-európainál.
Ez az összeg a szántóföldi növénytermesztésben majdnem annyi, mint amennyit területalapú, vagy állatalapú támogatásból évente kapnak a gazdák – tette hozzá a szakember.
Folyamatos a presszió tehát a termelőkön, hogy a technológiai színvonal emelésével tartsanak lépést a kor követelményeivel, ebben a versenyfutásban kiemelt szerepet játszik a NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) kutatási, fejlesztési és minősítési tevékenységével – mondta Gyuricza Csaba.
A szakember szerint céljuk a digitalizáció komoly térhódításának elősegítése 5-8 éven belül a magyar agráriumban.
A főigazgató szavai szerint számos konferenciát szerveznek, hogy a technológiai újításokról pontos információkat kapjanak az érdeklődők.
„Erre azért is van nagy szükség, mert a rohamléptékű technológiai megoldások gyakorta megelőzik a jogi szabályozást – az ilyen nem kívánatos helyzeti zavaroknál pedig jobb minél gyorsabban tiszta vizet önteni a pohárba. Nem a precíziós gazdálkodásra történő átállás költsége a komoly tétel, hanem az a deficit, amelyet annak hiánya évről évre okoz az ágazatban” – fogalmazott a NAIK főigazgatója.
Agrárkutatási központ: több száz milliárdos tartalékot jelentenek a precíziós technológiák az agráriumban
2019. május 28. – Évi 300-350 milliárd forinttal, 10-15 százalékkal is növelhető a magyar agrárium kibocsátása a precíziós technológiák széles körű alkalmazásával – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója az MTI-nek kedden, egy a témában tartott gödöllői konferencia kapcsán.
Iráni konfliktus: már Ománt is támadás érte, leállt a világ legforgalmasabb repülőtere, egyre több magyar kér segítséget – élő Teljes a káosz, leállt a világ legforgalmasabb repülőtere, a háborús zónában magyarok is vannak, már 4000 honfitársunk kért konzuli védelmet. Cikkünk frissül.
Dubajban is teljes a káosz az iráni támadás után – így reagáltak a kint élő magyarok Az iráni konfliktus a régió számos országára hatással van.
Corvin Áruház: százéves a létesítmény, amely az országban elsőként kapott mozgólépcsőt A létesítmény története több ponton összekapcsolódik a 20. század történetének jelentős fordulópontjaival.
Számháborúzni nem fog a Mol, de felvázolt egy nagyon kellemetlen forgatókönyvet: ez történhet az üzemanyagárakkal az iráni konfliktus miatt Nem kíván számháborúba bocsátkozni a Mol, de miután az iráni konfliktus miatt lezárták a Hormuzi-szorost, egy olyan forgatókönyvet sem tart kizártnak, hogy elszabadulnak az energiahordozók árai.
Iráni konfliktus: megszólalt Szijjártó Péter, már 4000 fölött a védelemre regisztrált magyarok száma Több mint duplájára nőtt a Közel-Keleten védelmet kérő magyarok száma.
Megerősítették: meghalt Irán legfőbb vezetője, bombázás alatt Dubaj – Donald Trump keményen üzent Ali Hamenei ajatollah is életét vesztette az Iránt ért amerikai–izraeli támadásban. Cikkünk frissül.