A megnövekedett erdőgazdálkodói szabadság nagyobb felelősséggel is jár

Az erdőtulajdonos és az erdőgazdálkodó az erdőt elsődlegesen nyilvánvalóan a saját javára igyekszik hasznosítani. A lehetőségeik ezen a téren azonban korlátozottak, hiszen az erdő megfelelő természeti állapotban való fenntartása egyben jelentős közérdek is.

A köz- és magánérdek sajátos kettős érdekviszonyra való utalás már a Mária Terézia által 1769-ben kiadott első magyar erdőrendtartásban is megtalálható. Az erdőrendtartás kiadását az indokolta, hogy a XVIII. század közepére a rendszertelen, túlzó és hanyag gazdálkodás következtében jelentősen lecsökkent az ország erdősültsége, illetve a megmaradt erdők állapota is jelentősen leromlott. A rendtartás röviden összefoglalva arról rendelkezik, hogy az erdőkben rendszerességet teremtve szabályozni kell a fakitermeléseket, valamint gondoskodni kell az erdők felújításáról, neveléséről és védelméről. Az elvek és elvárások az ezt követően megalkotott erdészeti jogszabályokban a mai napig visszaköszönnek. Ami viszont időről időre változott – különösen az elmúlt hetven évben –, az az előbbi szakmai elvek érvényre juttatásának a módja.

A XX. század közepén kezdődő szocialista időszakban az erdők és az erdőgazdálkodás gyakorlatilag teljes körű állami rendelkezés alá kerültek. Az üzemterveket az állam készítette, és az abban foglaltakat az erdőgazdálkodóknak kötelező jelleggel végre kellett hajtaniuk. Ebben az időszakban az erdőgazdálkodók tehát állami irányítás mellett, a köz javára gazdálkodtak. A rendszerváltást követően az erdők közel fele magántulajdonba került, és az állam az állami tulajdonú erdők vagyonkezelését is fokozottabban a piaci viszonyokhoz igazítva szervezte meg. A szabályozás terén ugyanakkor megmaradt a közérdekű szempontok elsődlegessége, az erdőtervezés és a hatósági kontroll terén pedig a széles körű állami rendelkezés, illetve felügyelet

A felismert ellentmondások végül átfogó törvénymódosítás útján kerültek feloldásra. A 2017. szeptember 1-től hatályos erdőtörvény, és a 2017. év végén megjelent új végrehajtási rendeletek – különösen a magánerők, illetve alacsonyabb természetességi állapotú erdők tekintetében – jelentősen megnövelte az erdőgazdálkodók szakmai mozgásterét. Az erdőgazdálkodás ezt követően ugyan továbbra is jogszabályi, illetve erdőtervi korlátok között, de nagyobb mértékben a gazdálkodó elképzelései szerint folyhat.

A változások lényegét sokan úgy foglalják össze, hogy „az erdőtulajdonosok és az erdőgazdálkodók ismét nagykorúsításra kerültek”. A változás örvendetes és előremutató, a megnyugvás és a hátradőlés ideje azonban ezzel még nem érkezett el! A „nagykorúvá válás” ugyanis nem csak szabadságot jelent, hanem felelősséget is. Az erdőgazdálkodás szakmai színvonala, és gazdasági értelemben vett eredményessége, valamint ezzel összefüggésben az erdők állapota, és az erdővagyon anyagi értelemben vett gyarapodása vagy csökkenése ezt követően már nem elsősorban az állami erdőtervezőkön és erdőfelügyelőkön, hanem az erdőtulajdonosokon és az erdőgazdálkodókon múlik majd.

Egy rosszul megválasztott fafaj vagy technológia, egy elmulasztott vagy hanyagul elvégzett fakitermelési, erdőfelújítási vagy erdőnevelési tevékenység a hatósági ellenőrzés rostáján ezt követően esetleg átcsúszhat, de ez nem jelenti azt, hogy az az erdőtulajdonos, illetve az erdőgazdálkodó jól felfogott érdekeit is szolgálja!

A termőterületek, és annak részeként az erdők szűkösen állnak rendelkezésre. Ha az erdőgazdálkodás szakszerűtlenül vagy túlzó mértékben folyik, akkor az erdőgazdálkodó nem csak a köz, de a maga és a családja, illetve hosszú távon az unokái ellen is dolgozik, mert annak eredményeképpen az erdőgazdálkodás eredményessége, illetve az erdőben megtestesülő vagyon is jelentősen lecsökkenhet.

Fontos megjegyezni végül, hogy a változások egyben megnövelik az erdészeti szakirányítók, szaktanácsadók felelősségét is! Egyrészt abban a tekintetben, hogy a fenti változásokról megfelelően tájékoztassák az erdőtulajdonosokat és erdőgazdálkodókat. Másrészt pedig abban a tekintetben, hogy a szakmai közreműködésük valóban hozzájáruljon az erdőgazdálkodás eredményességéhez, valamint az erdők jó környezeti állapotának, illetve gazdasági potenciáljának fenntartásához, illetve fejlesztéséhez.