Tizenkét milliárdot költenek az ukrán gabonaszállítások felgyorsítására

Forrás: LAC Holding
Több, mint 12 milliárd forintos beruházással lehetővé tesszük, hogy tovább növekedhessen az Ukrajnából a záhonyi átrakókörzeten keresztül vasúton hozzánk érkező gabona, szemes termény mennyisége – erről jelent meg kormányhatározat tegnap este.

Több, mint 12 milliárd forintos beruházással lehetővé tesszük, hogy tovább növekedhessen az Ukrajnából a záhonyi átrakókörzeten keresztül vasúton hozzánk érkező gabona, szemes termény mennyisége – hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid a tegnap este a témában megjelent kormányhatározatra.

A közlekedésért felelős államtitkárának bejegyzése szerint Palkovics László miniszterrel közösen az elmúlt hetekben az összes magyar érdekelt féllel (átrakók, teherfuvarozók, MÁV, gabonaszövetség) több alkalommal tárgyaltak, majd Berlinben két hete az Ukrán Vasutak vezetésével is egyeztett. A pontos műszaki tartalmi javaslatot ezen egyeztetések alapján dolgozták ki a MÁV szakembereivel közösen.

Érvelése szerint azért kell elszállítani az ukrán szemesterményeket, mert a háború sújtotta ország bevételeinek jelentős része ered az agrárexportból, ráadásul Afrika és a Közel-Kelet korábban nagy tételben vásárolt Ukrajnából gabonát, ha a Fekete-tengeri szállítás korlátozott kapacitása miatt nem jutnak most hozzá, egyes országokban éhínség lehet.
Emellett – folytatta – az aszály következtében Magyarország is importra szorul idén egyes gabonafélékből.

Az szállítások gyorsítására szánt 12,4 milliárd forint értékben elvégzendő munkák Záhony állomásra, Záhony rendezőre és Eperjeskére is kiterjednek, az elmúlt évtizedekben használaton kívül került és leromlott állapotú vágányokat újítunk meg. Cél az is, hogy a beavatkozásokat a MÁV gyorsan el tudja végezni, minél hamarabb növekedjen az átrakókapacitás a záhonyi térségben, így a munkák a tegnapi kormánydöntés nyomán néhány héten belül megkezdődhetnek.

Vitézy Dávid szerint a vasúti infrastruktúrának, logisztikának, munkaerő-gazdálkodásnak óriási kihívást jelent a hirtelen rázúduló óriási új feladat. Lengyelországnak, Szlovákiának, Magyarországnak és Romániának egyaránt mindent meg kell tennie, hogy vasúton minél több gabona hagyhassa el Ukrajnát. A forgalom növekedésének sokszor a kirakásra váró vagy éppen már üres széles, illetve a berakásra váró normál vagonok állják (szó szerint) az útját. Ezért fontos a rendszerváltás előtt sokkal nagyobb árumennyiséget kezelő, de azóta jóval kisebb kapacitással működő átrakókörzet elhagyatott vágányainak rendbetétele. Konkrétan egyes vágányok már járhatatlanok az elmúlt évtizedek kihasználatlansága nyomán, a cél most a lezárt vágányok újranyitása, teherbírásuk növelése, a rendezővágányokon 20, legfeljebb 40 km/órás sebesség elérése, a biztonságos és este is végezhető munka feltételeinek biztosítása.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink