Ismét a Tönnies vágóhidak kerültek a médiafigyelem középpontjába, miután a Deutsche Welle tavaly azt írta, hogy az óriási húsfeldolgozó dolgozóinak otthona tele van penészessel és embertelen bánásmóddal vádolták a céget. Most a SAT1 tényfeltáró újságírója borította a bilit.
A társaság 2020-ban azért került a médiafigyelem középpontjában, mert a koronavírus megjelenése után a cégnél több mint 2000 alkalmazott fertőződött meg. Ezután kezdtek cikkezni a bolgár és román vágóhídi dolgozók életkörülményiről is.
„Két évig dolgoztam a Tönnies vágóhidakon, és ritkán fejeztem be a munkát a megbeszélt nyolc óra után. Legtöbbször 12-13 órát dolgoztam. A plusz órákat felvezették a nyilvántartásokba, de azokért nem fizettek semmit ” – jelentette ki akkor egy román a Deutsche Wellében. Körülbelül nyolc-tíz alkalmazott lakott egy lakásban, és mindegyiküknek havi 200 euró bérleti díjat kellett fizetnie.
Azokat az épületek, ahol a munkások laknak, a vágóhídi cégek tartják fenn, a bérleti díj a román munkás szerint általában két-háromszor magasabb, mint a környéken. A vágóhíd tulajdonosa, Clemens Tönnies e leleplezések után később bocsánatot kért a német sajtón keresztül. „Mindenekelőtt az emberek fontosak számomra, és bocsánatot szeretnék kérni” – mondta.
A SAT1 újságírója, Jana Bernhard csapata pedig úgy döntött, hogy megvizsgálja, a tulajdonos megváltoztatta-e a munkakörülményeket a vágóhidakon.
Az újságírói nyomozásba bekapcsolódott egy ott dolgozó bolgár nő. A dokumentumfilmben „Milena” néven bemutatott hölgy rémálomszerű szabályokkal szembesült a munkaszerződésében. Mint mondta tilos volt WC-re menni, enni és vizet inni a termekben, ezek a dolgok csak a rövid szünetekben voltak engedélyezve.
„Találkoztam olyan emberekkel, akik rövid időn belül 20 kilogrammot adtak le, mert nem volt idejük enni. Minden le van írva a munkaszerződésben, tehát ezt vállalják a dolgozók ezzel törvényesnek mondható, de embertelen” – szögezte le a titokban beszervezett bolgár nő.
„Ezekre az emberekre használati tárgyként tekintene, kidobható emberek, akiket egyszerűen lecserélnek a következőre, miután leértékelődnek” – mondta a dokumentumfilmet készítő német újságíró. A tévécsapat a helyszínre ment, bolgár és román munkásokkal találkozott, de azok féltek megszólalni.
„Ezeknek az embereknek a tudatlanságával és nyelvi korlátaival rendszeresen visszaélnek, hogy a vállalat több nyereségre tehessen szert a munkájuk által” – mondta Jana Bernhard.
A balkáni emberek „tökéletes rabszolgák”, olyan munkát végeznek, amit a németek soha nem vállalnának be – mondja Milena, aki két egyetemi diplomát szerzett Bulgáriában, de a hazájában nincs esélye azon szakmában dolgozni, amit tanult.
Közvetlenül a dokumentumfilm megjelenése után a Tönnies ügyvédei fenyegető levelet küldtek és közleményt adtak ki, amelyben azt állították, hogy a cég információi szerint a televíziós csapat készpénzes fizetést ajánlott fel az elmúlt hetekben-hónapokban a potenciális beszélgetőpartnereknek, ha azok negatív dolgokat mondanak a kamera előtt a vállalkozóról vagy cégéről. A stáb erre azt mondta, hogy a film fő célja éppen a munkások félelmének eloszlatása, mert a legszomorúbb az, hogy nekik ez így van jól. Márpedig – tették hozzá – Németországban a munkavállalóknak vannak jogai, de ők ezeket nem ismerik – fogalmazott az újságíró.
A helyzet különösen abszurd ha azt nézzük, hogy a nyugaton tevékenykedő nagyobb agrárcégek implikálódnak ilyen ügyekbe, olyanok amelyek gyakran jelentős támogatásokat is felvesznek az uniótól a Közös Agrárpolitika keretéből. Ilyen esetről spanyol, portugál, francia és olasz gazdaságokból is beszámoltak korábban.
