A mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripar szereplői is számíthatnak támogatásra abból a mintegy 25 milliárd forintos csomagból, amelyet az Agrárminisztérium a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók és vállalkozók megsegítésére különített el – írja a Magyar Nemzet. A minisztérium tájékoztatása szerint kétféle támogatási típus elindítását tervezik:
vannak ágazatok, amelyeket közvetlenül is jelentősen sújt a koronavírus-járvány. Idetartozik többek között a zöldség- és gyümölcstermesztés,
valamint a szőlő- és bortermelés. Esetükben a már meglévő jogcímek keretét fogja megemelni a tárca, ugyanakkor azt sem tartják kizártnak, hogy ideiglenes, egyszeri támogatásban is részesüljenek az érintettek.
A rendkívüli hozzájárulásról ugyanakkor a többi mezőgazdasági ágazatnak, illetve az élelmiszeriparnak sem kell lemondania. A tervek szerint a költségvetési többletforrások terhére új támogatási lehetőséget nyit meg a tárca.
A lap szerint az új támogatási konstrukciók kialakításán jelenleg is dolgoznak a tárca illetékesei. Az intézkedések tartalmáról, a rendelkezésre álló forrásról és a szükséges tudnivalókról azonban csak későbbre ígértek tájékoztatást.
Nemsokára élesedik a 25 milliárd forintos agrár-mentőcsomag
2020. május 11. – A zöldség- és gyümölcstermesztők, valamint a szőlészek és a borászok is kiemelt ágazati támogatásra számíthatnak.
Bejelentette az államtitkár: emiatt felpöröghet a gazdaság
Az első ütemben az elmaradottabb térségek kkv-it segítették.
Leó pápa Ukrajnába látogat – már készül az egyházfő első nagy útja
Törökország, Ukrajna és Peru lehetnek Leó pápa első úti céljai – az új egyházfő máris a világ konfliktusövezetei felé fordul.
Durva adatok derültek ki az InterCityk rendbetételéről – a takarítást még finomítani kell
Az IC-k az ország legtöbbek által használt járatai, évente több mint egymillió ember utazik rajta. Pár hete az InterCityk takarítása is megkezdődött. Különösképpen a mosdókat kell takarítani.
Az EU-tagság feltétele Ukrajna támogatása – közölte Brüsszel egy tagjelölttel
Az uniós tagság feltételekhez szabott.
Ukrajna szigorít: megerősítik a mozgósítás végrehajtásának ellenőrzését
Tömeges razziákat tartanak a településeken – legalábbis ilyen videók jelennek meg a közösségi médiában.
Rekordra számítanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Minden idők legmagasabb légi forgalmát várja az idei nyárra a HungaroControl.