Győrffy Balázs hangsúlyozta, képtelenségnek tartják, hogy a német üzletlánc Szlovákiából importált, literenként 135 forintért árult tejének minősége megfelelő legyen. Ez az összeg a kamara számításai szerint még a beszerzési költséget sem fedezi. Amennyiben a Penny nem hagy fel az efféle árképzéssel, az agrárkamara újabb eszközöket keres majd a tiltakozásra – tette hozzá.
Pillanatnyilag van Magyarországon annyi tej, amivel a belső fogyasztást ki tudják elégíteni – szögezte le.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a műsorban elmondta, jó üzenet az a nagyon erős termelői összefogás, amely megvédi a magyar tejágazat érdekeit, a magyar kormány ebben 100 százalékban a termelők mellett áll.
A magyarországi tejtermelés annak ellenére is sikeres ágazat, hogy az elmúlt időszakban az orosz embargó és az európai uniós tejkvóta-rendszer kivezetése egyaránt komoly nehézséget okozott a gazdáknak – tette hozzá Feldman Zsolt.
Nem kérjük a szlovák tejet!
2019. március 29. – Magyarországon van elég UHT-tej, nem volt szükség arra, hogy szlovák tejet hozzon be a Penny Market az országba és irreálisan olcsón árulja – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke pénteken a közszolgálati rádió adásában.
Rohanunk a válságba, dőlnek a gátak, már 107 dollár az olaj A közel-keleti harcok kiéleződése miatt a Brent hordónkénti ára 107 dollár közelébe emelkedett. Az olaj drágulását a jemeni húszik előrenyomulása és az ellátási zavaroktól való félelem hajtja.
Csoda történt: hamarabb készül el az új autópálya következő eleme, amire magyarok tömegei várnak – török munkások hozzák közelebb az országhatárt az erdélyieknek A teljes fejlesztés ugyanakkor csúszásban marad.
Brüsszel 2600 milliárdos piacot forgatna fel, kiadták a jelszót: „Vásárolj európait" – vajon kinek kedvez ez megint? Brüsszel azt szeretné, ha a jövőben nem feltétlenül az árcédula döntené el, mire költik a közbeszerzés során az adófizetők pénzét.
Kiszivárgott: újraindíthatja a Tisza-kormány a Fidesz otthonfelújítási programját, Kapitány István bejelentésére vár a lakosság – sok millió forintra lehet pályázni Akár 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás és ugyanekkora kamatmentes hitel is elérhető.
A Wizz Air kér egy kávét: kitört a lázadás a Ryanairnél, magyarázkodhat a vezérigazgató – annyi pénzt szakít O'Leary, hogy azt már a befektetők se tűrték szó nélkül Akár 150 millió euróhoz is juthat.
Lesz egy kis probléma, ha a Tisza-kormány Horvátországból hozza be az olajat Oroszország helyett: az elemzők elkezdték kiszámolni, mit okozna a magyar gazdaságnak Moszkvában már arról folyik a vita, érdemes-e hozzányúlni a magyar szállítások árához és feltételeihez.