Itthon és az exportpiacokon is lát növekedési potenciált a Nádudvari

Az energiaárak alakulását tartja a legnagyobb bizonytalansági tényezőnek az élelmiszerpiacon Nagy Ádám, a tejtermékeket, húskészítményeket és fagyasztott termékeket előállító Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója, aki ezzel együtt az élelmiszerárak csökkenésére számít.

Nagy költségemelkedések mellett az egy évvel korábbi 12,5 milliárdról 16,7 milliárd forintra növelte tavaly nettó árbevételét a Nagisz-csoport részeként működő Nádudvari Élelmiszer Kft. – mondta el a cég sajtóeseményén Nagy Ádám, ügyvezető igazgató. (Mint ismert, a Nagisz a PortfoLion Zöld Alap révén az OTP-csoport tulajdonában áll, de – ahogyan azt Nagy Ádám hangsúlyozta, nincs együttműködésben a Csányi Sándor OTP-vezér személyes érdekeltségébe tartozó Bonafarmmal.) Eközben adózás előtti eredményük a 2021-es 567 millió forintról 435 millióra csökkent, amit az ügyvezető igazgató a tavalyi költségemelkedéseket is figyelembe véve jó eredménynek tart. A Nádudvari egyébként az év első felében-háromnegyedében csak lassabb ütemben tudta növelni átadási árait, ebben az év második felében érték utol a költségnövekedéseket.

Mint mondta, anyagköltségeik 4,5 milliárd forinttal emelkedtek tavaly az előző évihez képest, amiből 1,2 milliárd forint volt a felvásárolt tej többletköltsége, 850, illetve 450 millió forint pedig az elhasznált villamos energiáé, illetve gázé. Az energiát egyébként a cég napi áron veszi. A gázár emelkedését pedig azzal érzékeltette, hogy a „békeidőben” 70 forintos köbméterár, tavaly július-augusztusban 1100 forintra emelkedett. Az idei tervekkel kapcsolatban is az energiaköltségek jelentik a legnagyobb bizonytalansági tényezőt – tette hozzá.

A Nádudvari Élelmiszer Kft. évente 30 millió liter tejet dolgoz fel, az ebből előállított termékek között pedig nincs folyadéktej – mondta el Nagy Ádám. A társaság árbevételének a felét hozza a tejfeldolgozás, a maradék 50 százalékon pedig egyenlő arányban osztozik az évi 3500-3500 tonna terméket előállító húskészítménygyártás és a mirelit termékek előállítása.
A Nagisz egy 20 milliárd forint értékű beruházási programot hajt végre, amely keretében a Nádudvarinál nemrég zárult egy 2021-ben kezdett, 1,234 milliárd forintos – 431,5 millió forint támogatást kapott – fejlesztés, amely eredményeként

bővítették kapacitásukat, automatizáltak, és növelték hatékonyságukat. Hamarosan pedig indul egy 650 millió forintos, energiahatékonyságot növelő beruházási program is, a napelempark bővítésével, és például a hűtőgépek kisebb fogyasztásúra cseréjével.

Nagy Ádám szerint egyébként a beruházások nem csak cégük, hanem a nyugat-európai, de például a lengyel élelmiszeriparral szemben is hatékonysági hátrányban lévő magyar iparágban is kulcsfontosságúak.

A Nádudvari 2023-ban 18 milliárd forint körüli árbevételt tervez, amelyet – főként exportjuk növelésével – a következő néhány évben 20 milliárd forintra szeretnének emelni. Az exportjuk egyébként 2021-es 300 ezer euróról tavaly 1 millió euróra nött, az idei cél pedig a 2 millió eurós exportárbevétel elérése. A mirelit termékekkel szeretnének a nyugat-európai – első körben az osztrák és a német – piacra is betörni, amiben fontos szerepet játszhat, hogy az ott kifejezetten nagy az érdeklődés a vegán termékek iránt, amelyekből a Nádudvari háromfélét is gyárt.

Szintén tervezik, hogy a grillkolbászok piacán az övék legyen a vezető szerep, illetve a most 80 százalékban importból álló hazai joghurtkínálatban is meghatározóvá váljanak.

A cég várakozásai szerint egyébként az élelmiszerárak a következő időszakban csökkenhetnek, aminek például a sertéshús- és az egyéb élelmiszerek fogyasztásának visszaesése, egyes piacokon, így a tejnél végbemenő alapanyag-árcsökkenés, amit a termelési költségek, például a takarmányok árának mérséklődése táplál. Az energiaköltségek azonban továbbra is nagy bizonytalanságot jelentenek a piaci folyamatok előrejelzésében – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink