Indul a hazai termékeket népszerűsítő Coop Rally

Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság
Tizenhetedik alkalommal rendezi meg a COOP csoport a hazai élelmiszeripar legfontosabb seregszemléjét, a Coop Rallyt, amely idén az ország nyugati felében érint fontos élelmiszerpiaci szereplőket, és a termékfejlesztések, valamint a kereskedelmi innovációk fontosságára hívja fel a figyelmet.

Egy évvel ezelőtt nem gondolhattuk, hogy idén még mindig arról kell beszélni, mikor lesz már vége a háborúnak, és az is igaz, hogy ilyen mértékű inflációra sem gondoltak – mondta a 17. Coop Rallyt beharangozó sajtótájékoztatón Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. A rally célja azonban a kiírásakor megfogalmazotthoz képest változatlan: a magyar élelmiszeripar támogatása, hiszen magyar vállalkozásként a Coopnál is tudják, mit jelent az, hogy magyar élelmiszereket forgalmaznak, amelyek magyar gazdálkodók által megtermelt alapanyagokból készülnek. A hazai élelmiszerek aránya a Coop üzleteiben meghaladja a 85 százalékot. A Coop boltjai több mint 1400 településen vannak jelen 2200 üzlettel és napi több mint egymillió vásárlót szolgálnak ki – tette hozzá.

A COOP csoport árbevétele tavaly 748 milliárd forint volt, 400 kis-, közepes és nagyvállalkozás tartozik hozzá, az elmúlt öt évben pedig 19 százalékos árbevétel-növekedést ért el. Ehhez folyamatosan fejlesztenek, a franchise-tagok évente összesen több milliárd forintot költenek modernizációra.

Pekó László külön kiemelte a Coop Magyar Falu Programban való részvételét, amelynek eredményeként 2021-től eddig 7 milliárd forint támogatást nyertek el, 461 üzletükben hajtottak végre fejlesztéseket 5 milliárd forint önerőt is megmozgatva.
Ennek köszönhetően 2100 dolgozó munkája maradhatott meg, és további 368 új munkahelyet teremtettek.

A Coop boltjaiban 91 településen elérhető kispostai szolgáltatás is, 9 helyszínen pedig nem vényköteles gyógyszereket is forgalmaznak. A szélesebb választékot, köztük egészségtudatos termékeket forgalmazó Coop Szuper Plusz boltkategóriába pedig már 48 üzletük tartozik – tette hozzá.

Az infláció arra csábíthatta a kereskedőket, hogy importtermékekkel töltsék fel kínálatukat, de a Coop képes volt ennek ellenállni, ezzel is jelezve, hogy segíti a magyar élelmiszeripart

– emelte ki beszédében Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Mint hozzátette: „nyerésre állunk az inflációval szemben, amely év végére egy számjegyűvé mérséklődhet”. A Coop erényeként említette meg azt is, hogy haladt a korral, és sok helyen szolgáltatóként is jelent van – utalt a lánc üzleteiben több helyen elérhető postai szolgáltatásra és a vény nélküli gyógyszerek megvásárlási lehetőségére.

A hazai agrárirányítás számára komoly feladatot jelent az élelmiszeripar megújítása. Ennek megvalósítása érdekében – más, az élelmiszeriparban sikeres országok tapasztalataiból is okulva – az olyan, elsősorban a nagyvállalatok fejlesztésére fókuszálnak, amelyek itthon termelt alapanyagra építik a termelésüket, és integrációt építenek ki. Ezáltal a nekik nyújtott támogatás széles körben hasznosul. Az agrártárca ezért hozta létre az élelmiszeripar kiemelt szereplőinek fejlesztési stratégiáira fókuszáló Élelmiszeripar Bajnokai Programot. Mint mondta,

az élelmiszeripar fejlesztésére ebben az uniós ciklusban kiemelkedő, 750 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre.

A Coop 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), 2021-től stratégiai partnerként. A magyar olimpiai csapat felkészülését segítő 27 éves együttműködés eddigi eredménye, hogy azóta Magyarország a nyári olimpiákon 118, a téli játékokon pedig 2-2 arany-, illetve bronzérmet szerzett – mondta el Fábián László, a MOB főtitkára. A gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel tavaly kötöttek együttműködési megállapodást, amelynek célja az élelmiszer-gazdaság támogatása és a szakember-utánpótlás biztosítása.

A 17. Coop Rally útvonala:

2023. szeptember 13.

Törley Pezsgőpincészet Kft, Budapest–Gyermelyi Zrt., Gyermely–Sága Foods Zrt., Sárvár–Sole-Mizo Zrt., Marcali

2023. szeptember 14.

Alföldi Tej Kft., Székesfehérvár–CO-OP Star Zrt. Coop Szuper Plusz üzlet, Várpalota–Mecsek Füszért Zrt. logisztikai központ, Veszprém–Polus Sütő Kft., Ajka

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink