Hiába kérték, nem kapnak védelmet az ukrán gabonadömping ellen a kelet-európai tagországok

Az EU hat keleti tagországának mezőgazdasági miniszterei az agrárminiszterek hétfői brüsszeli ülésén a termelőknek nyújtott kártérítéseket magában foglaló intézkedéseket is sürgettek.

Hat kelet-közép-, illetve kelet-európai ország – köztük hazánk – felszólította az Európai Uniót, hogy lépjen fel a gabonatúlkínálat enyhítése érdekében, mivel az Ukrajnából származó olcsó import elárasztja a vele szomszédos országok piacait, csökkentve a helyi termékek iránti keresletet és kiváltva a gazdák tiltakozását – írta a Bloomberg hétfőn.

Hiába kértük hat közép-kelet-európai tagállammal közösen az agrárminiszteri tanácsülésen, hogy az EU tegyen valamit az Ukrajnából beáramló gabonaimport megfékezése érdekében, Brüsszeltől nem várható segítség – közölte facebook oldalán Nagy István agrárminiszter.

Mint írta, amennyiben az Európai Unió egységesen segíti Ukrajnát a szárazföldi gabonaexportban, akkor annak terheit is egységesen kell viselniük a tagállamoknak. Hozzátette: az nem lehet, hogy a közép-európai, köztük a magyar gazdákkal fizettessék meg ennek az árát.

Brüsszel azonban továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy megszüntesse a magyar gazdák versenyhátrányát – mutatott rá Nagy István.

A fél tucat ország mezőgazdasági miniszterei az EU-s agrárminiszterek hétfői ülésén a termelőknek nyújtott kártérítéseket is magában foglaló intézkedéseket is sürgettek, miközben azt is kérték, hogy zárják le a tranzitútvonalakat, azaz az ukrán gabonát és más mezőgazdasági termékeket valóban csupán átszállítsák a területükön, és ne náluk kerüljenek piacra.

Az EU tavaly ideiglenesen felfüggesztette az ukrán mezőgazdasági termékekre kivetett vámokat és kvótákat, hogy segítse az orosz invázió és az ország kikötőinek blokádja miatt elakadt gabonaszállításokat.

Tájékoztattam a szakminisztereket azokról a problémákról, amelyekkel az Ukrajnával szomszédos országok mezőgazdasági termelői szembesülnek az ukrán gabona behozatala miatt, amelyet Nyugat-Európába és Afrikába kellett volna szállítani

– mondta Henryk Kowalczyk lengyel mezőgazdasági miniszter Brüsszelben.

„Ennek egy része azonban országainkban marad, ezért a helyi gazdák nem tudják eladni a saját gabonájukat” – tette hozzá.

Az Ukrajnából Lengyelországba irányuló kukoricaimport tavaly január és november között 1,6 millió tonnára emelkedett, ami több mint 25 ezer százalékos növekedést jelent a 2021-es év hasonló időszakához képest

– derül ki abból a dokumentumból, amelyet a brüsszeli miniszteri találkozón ismertettek a többi állammal.

A Magyarországra irányuló behozatal több mint 900 ezer tonnára ugrott 5000 tonnáról, míg a Bulgáriába irányuló behozatal 361 tonnáról 16 742 tonnára.

A mezőgazdasági termékek ömlesztett behozatala a betakarítások időszakában piaci zavarokat okozott minden érintett tagállamban„ – áll a 6 ország által aláírt dokumentumban.

Feltámadhat a gabonapiac, lélektani határ alá csökkent a búza ára

Az olcsó ukrán import lenyomta a gabonaárakat, ennek hatására az előtte hónapokig pangó piacon némi élénkülés támadt. Ez közvetve hathat az élelmiszerárakra is, miután a behozatal miatt a hazai malmok februárban csökkentik a liszt árát.

Az importált gabona egy része a takarmányfeldolgozókhoz kerül, ami csökkenti a hazai gabona iránti keresletet

emelték ki.

Készek vagyunk tovább segíteni Ukrajnának, nincs visszaút, ám az egész EU-t be akarjuk vonni a probléma kezelésébe – mondta Kowalczyk.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Brüsszelben kiemelte, Brüsszel továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy megszüntesse a magyar gazdák versenyhátrányát.

A sokkal kevésbé szigorú termelési feltételek mellett előállított import termények letörik az árakat, jelentős versenyhátrányt okozva az Ukrajnával szomszédos országok gazdáinak.

Ezért kérte a Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 30-i ülésén Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia és Bulgária közösen, hogy az Európai Bizottság hozzon azonnali intézkedéseket az Ukrajnából beérkező gabonaimport megfékezésére. A hétfői ülésen az Európai Bizottság is elismerte, hogy komoly piaci zavarokat okoz az Ukrajnából nagy mennyiségben beáramló gabona, azonban konkrét intézkedést nem javasolt a kialakult helyzet kezelésére. Brüsszel Ukrajnát segíti a magyar gazdákkal szemben – tett hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett, a háború kitörése után a globális élelmezésbiztonság szempontjából fontos volt, hogy az ukrán gabona szárazföldi úton is szállítható legyen. Ennek érdekében hozta létre az Európai Unió a Szolidaritási Folyosókat. Ennek célja azonban az Európán kívüli országok ellátásának biztosítása lenne, nem pedig az Ukrajnával határos tagállamok termelőinek ellehetetlenítése.

Márpedig sajnos úgy tűnik, hogy ez utóbbi a helyzet, hiszen az egyes országok beszámolói alapján az import jelentős része a szomszédos tagállamokban marad és kiszorítja a termelőket hagyományos európai exportpiacaikról is – mutatott rá.

Feldman Zsolt szerint, ha az EU egységesen segíti Ukrajnát a szárazföldi gabonaexportban, akkor annak terheit is egységesen kell viselniük a tagállamoknak. Az nem lehet, hogy a közép-európai, köztük a magyar gazdákkal fizettessék meg ennek az árát.

Beindult a magyar agrárlobbi Brüsszelben

A hazai családi gazdaságok fennmaradását és a gabonapiaci válság megoldását célzó döntéseket akar kicsikarni a magyar agrárkormányzat az agrárminiszterek brüsszeli tanácsülésén.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink