A hazai felmérés mintegy 2700 személy, 1 és 74 év közötti lakos bevonásával zajlik. A program részeként két alkalommal az előző napon elfogyasztott ételekről, italokról és étrend-kiegészítő termékekről kérdezik a résztvevőket a Nébih által megbízott dietetikus szakemberek.
Az összegyűjtött adatok – a többi résztvevő ország hasonló jellegű adatával együtt – értékes információt adnak majd az ún. kitettség megbízhatóbb számításához. A feltételezhetően káros anyagok (például nehézfémek, penészgombák toxinjai, vagy épp növényvédőszer-maradékok) kockázatbecsléséhez ugyanis ezek élelmiszereinkben előforduló mennyisége mellett azt is fontos tudnunk, hogy a konkrét élelmiszerekből mennyit eszünk. A kutatás révén most ez utóbbiról kaphatunk képet, hozzájárulva ezzel az esetleges kockázatok nagyobb biztonsággal történő becsléséhez a jövőben, mind hazai, mind európai szinten.
A kutatás során nagyjából 1600, 18 év alatti gyermek élelmiszerfogyasztási adataira is szükség van, hisz ők a felnőtteknél érzékenyebbek lehetnek a különböző élelmiszerekben előforduló kémiai szennyezőanyagokra.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) EU Menu – Mi van terítéken Európában? –nemzetközi projektjének részeként megvalósuló kutatásában az EU több tagországa részt vesz. Ennek köszönhetően, a hazai eredményeken túl, összehasonlítható fogyasztási adatokat is kaphatunk.
A felmérésről részletes információk olvashatóak a Nébih weboldalán (https://portal.nebih.gov.hu/eu-menu).
Felmérik az élelmiszerfogyasztási szokásokat
2019. július 29. – Mintegy 2700 személy bevonásával kutatja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a magyar élelmiszerfogyasztási szokásokat. Az országos felmérésre most további érdeklődők, elsősorban 18 év alattiak jelentkezését várja a hatóság. A kutatás célja, hogy képet kapjunk arról, a magyar emberek jellemzően milyen és mennyi élelmiszert fogyasztanak. Ezek az adatok ugyanis elengedhetetlenül fontosak az élelmiszerekkel bevitt káros anyagok egészségkockázatának becsléséhez.
Magyar vezető az Agrofert Hungária cégcsoport élén: értéket őriznek és fejlesztenek Újabb stratégiai bázist szerzett az IKR a Mátraalján.
A két ünnep között ingyen mártózhatunk egy hazai gyógyfürdőben A két ünnep közt egyetlen napra megnyitják a fürdőt.
Hivatalos: 2026-tól ezek a tévécsatornák már nem foghatók Magyarországon, egyszerre tíz szűnik meg – itt a teljes lista A nemzetközi médiavállalatok fokozatosan háttérbe szorítják a klasszikus tévézést.
Ítéletet mondott a nagy amerikai hitelminősítő: a csőd szélére került a kétmilliós ország – a kutya se veszi már az állampapírjait A költségvetési hiány, a finanszírozási gondok és a felhalmozódó tartozások együtt súlyos likviditási válságot okoznak.
Lázár János először szólalt meg a kamionos tüntetésről: ez a válasz a fuvarozóknak – "Egyetlen dologból nem engedünk" Ígéretet tett az építési és közlekedési miniszter.
Putyint most tényleg lábon lőtték: történelmi mélypontra zuhant az orosz olajár, ezt Trump tette velük – egyetlen esélye maradt Moszkvának, különben vége A költségvetési kockázat egyre nyilvánvalóbb.