Csúszik a döntés a Gyulahús üzletrész-eladásáról

Fotó: Kallus György / Világgazdaság
Várni kell az önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. 49 százalékának eladásáról szóló döntéssel, amíg ki nem derül, sikeresen pályázott-e a cég az ötmilliárd forintos beruházási támogatásra.

Módosította Gyula város képviselőtestülete az önkormányzati tulajdonban álló Gyulahús Kft. tervezett tulajdonrész-értékesítésének ütemtervét – mondta el tájékoztatóján Daka Zsolt, a társaság ügyvezetője. Mint ismert, az önkormányzat korábban úgy határozott, hogy Gyulahús üzletrészeinek 49 százalékát értékesíti. Az elképzelés kiindulópontja, hogy évek óta tervezik működés hatékonyabbá tételét, amit úgy lehetne elérni, hogy a jelenleg a városközponthoz közel, a Béke sugárúton folyó szárazárugyártást egy új üzem építésével áttelepítenék a Kétegyházi úti telephelyükre, ahol 11 hektár áll rendelkezésre. Az új szárazárugyár csatlakozna ahhoz az épülethez, amelyben a májas gyártása zajlik. Mivel a beruházás költségei magasak, a finanszírozás érdekében tulajdonostársat vonna be az önkormányzat.

A beruházáshoz a Vidékfejlesztési Program Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című pályázati konstrukció keretében a maximális, 5 milliárd forint értékű támogatást igényelte a cég. A privatizációs elképzelések bejelentésekor az hangzott el, hogy

az új üzem építésének költségeit 13 milliárd forintra teszik, amellyel szárazáru-gyártásuk évi 4 ezer tonnára növekedhet.

Tavaly egyébként kétezer tonna Gyulai Kolbászt értélesítettek, és májasból is ugyanennyit adtak el, miközben éves termelési mennyiségük 5600 tonna volt. A képviselőtestület elé került előterjesztésből kiderült, hogy a pályázatot tavaly október 12-én nyújtották be, és azóta egy hiánypótlásra volt szükség, aminek december 22-én eleget is tettek.

Daka Zsolt nem árult el részleteket a pályázókról, az előterjesztés szerint a határidőig három szervezettöl érkezett indikatív ajánlat, amelyeket a képviselőtestület által felállított munkacsoport átvizsgált, megfogalmazta javaslatát, egyben aggályait is. Utóbbiak lényege, hogy nem tudható a pályázati döntés időpontja, és az sem, hogy elnyeri-e a maximális 5 milliárd forintos támogatást a projekt. Márpedig a pályázati döntés befolyásolhatja a kivásárlási árat, a tökebevonás mértékét és ütemét, vagyis a pályázat értékelése nélkül végleges ajánlatot tenni, és azt elfogadni sem szabad – érvelt a munkacsoport. Javaslatukra a testület ezek után úgy döntött, hogy a Gyulahús Kft. pályázatának elbírálásáról szóló határozat kézhezvételétöl számított 60 napon belül tesz jelentést az indikatív ajánlatokról, és állít fel rangsort azokról, amellyel egyben javaslatot is tesz arra, hogy melyik ajánlattevővel vagy ajánlattevőkkel folytassák a tárgyalásokat. Utóbibit a támogatási döntés kézhezvételét követő 90 napon belül kell megtennie, majd amikor a kijelölték, mely ajánlattevőkkel tárgyalnak, további 90 napon belül a végleges ajánlatokról is döntenie kell a testületnek. Az eredeti ütemterv szerint a végleges döntésnek február 28-áig kellett volna megszületnie.

Az előzetes számok alapján a Gyulahús az elmúlt évet is nyereséggel zárta. A társaság nettó árbevétele a 2020-as 7,66 milliárdról 8,3 milliárd forintra növekedett. Ezen belül pedig a belföldi bővülés mintegy 2 százalékos volt, az export-árbevétel viszont – amely a forgalom 20 százalékát tette ki – bő 40 százalékkal, 1,1 milliárdról 1,6 milliárd forintra emelkedett.

Az ügyvezető elmondta azt is, hogy tavaly arculatváltást hajtottak végre, valamint környezetbarátabbá tették csomagolásaikat, amelynek eredményekét a korábbinál 20 százalékkal kevesebb műanyagot használnak. Tavasszal pedig átadnak több olyan beruházást, amelyek energetikai hatékonyságukat növelik.

Kisebbségben a hazai hús

Daka Zsolt a VG kérdésére elmondta, hogy az általuk alapanyagként megvásárolt sertéshús csupán 35-40 százaléka származik hazai termelésből. Ennek az is az oka, hogy a szárazáru-előállításhoz a jellemzően nagysúlyú sertésekre van szükség, ebből pedig arányaiban még kevésbé képes ellátni a magyarországi feldolgozókat az itthoni sertésállomány.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink