Mindezzel két olyan év után kell szembenézniük, amikor – többek között a koronavírus okozta zavarok miatt – több ágazatban a szereplők jelentős része felélte tartalékait. A két hónapja tartó háború akár már az előttünk álló hónapokban komoly ellátási zavarokhoz vezethet, ráadásul több területen. Egyes inputok beszerzése már az elmúlt két évben is akadozott (pl. csomagolóanyagok, egyes takarmányadalékok) de a gabonapiacon az elmúlt hetekben tapasztalható piaci- és árváltozások miatt már sok helyen változtatni kellett a takarmány receptúrákon és az is lehet, hogy a közeljövőben több élelmiszerelőállító is erre kényszerülhet termékeinél.
Mára az is biztossá vált, hogy a fogyasztót sem kerülheti el a továbbgyűrűző hatás. Nem az a kérdés, lesz-e élelmiszerinfláció, hanem inkább az, hogy mekkora lesz, illetve hogy az milyen ütemben valósul meg. Az is igen valószínű, hogy mindezek miatt az európai fogyasztók szokásaik kisebb-nagyobb változtatására kényszerülnek, az európai – és azon belül a magyar – élelmiszergazdasági szereplők jelentős része azonban a létéért küzd.
A gabonaár emelkedése okán a takarmány alapanyagok árai is 100-200 százalékos mértékben növekedtek az elmúlt másfél évben. Most heti szinten változnak, egyértelműen egy folyamatos növekedésnek vagyunk tanúi. A termelők és feldolgozók a korábbi időszakhoz viszonyítva akár 6-8-szoros gázárakkal és villamos energiaárakkal dolgoznak. Mindezek okán az önköltség több termékpályán az alapanyagtermelésben és feldolgozásban is jelentősen nőtt, sőt: a fuvarozásban és az élelmiszer-kiskereskedelemben is emelkedett.
A drágulás olyan mértékű, amit nem lehet kompenzálni, ezért mindenkinek be kell építeni az értékesítési/szolgáltatási áraiba, egyidejűleg tájékoztatást kell adnunk a társadalom más résztvevői felé az eddigi és jelenleg is zajló folyamatokról, várható fejleményekről és lényegi információkról, köztük a termékek valódi önköltségéről.
Fontos: az élelmiszerágazat szereplőinek a termelőtől a kiskereskedelemig közösen és érthetően kell kommunikálniuk a fogyasztó felé ebben az ügyben. Sajnos számolnunk kell annak a kockázatával, hogy a fogyasztó néhány szegmensben bizonyos termékektől elfordul vagy csökkenti vásárlásait, de az ebből fakadó veszteség – úgy az ágazat, mint a fogyasztó számára – jelentősen kisebb, mintha időben eltoljuk a tényleges többletköltségek fogyasztó felé történő beépítését és a valódi önköltség érvényesítését, bemutatását.
Természetes, hogy a fogyasztói teherviselés emelkedésének mértékében és ütemében nagyon lényeges az elfogadás, az átállás szempontjából, de a beszállítók és a kiskereskedelmi láncok közötti „ping-pong”-szerű alkufolyamat biztosíték lehet arra, hogy ez ésszerű lépésekben menjen végbe. Arra azonban fel kell hívnunk a figyelmet, hogy jelen esetben – amikor az inputok ára heti, sőt napi szinten változik – ennek az alkufolyamatnak fel kell gyorsulnia! Szó szerint: minden nap számít! Nem engedhető meg az, hogy bármelyik fél „pihentesse” a másik ajánlatát, ezzel pedig úgy gyakoroljon befolyást a partnerre, hogy bizonytalanságban tartja. Az sem engedhető meg, hogy a beszállító valós költségnövekedésének érvényesítésére csak korlátozott időközönként biztosít a kiskereskedelem lehetőséget, egyszerűen azért, mert az Európában zajló háború és az annak kapcsán is kialakult inputválság miatt az élelmiszergazdaságban is megnőtt a bizonytalanság. Megbízható piaci prognózist felelősen néhány hétre előre sem lehet tenni, így a hónapokkal előre tett ár ígéretek, és az állandó akciók időszaka is – talán csak ideiglenesen – véget ért.
A robbanásszerű költségnövekedések, amelyek végbementek a piacon, minden egyes napnál, amikor nem sikerül őket beépíteni az értékesítési árba további veszteséget jelentenek és a termelők, élelmiszerfeldolgozók potenciális túlélési lehetőségét csökkentik, a tevékenység összeomlásának kockázatait növeli.
A NAK meglátása szerint az ágazat szereplőinek – hangsúlyosan beleértve ebben az esetben a kiskereskedelmet is – közös a felelősségük abban, hogy mindezen önköltségnövekedést a leghamarabb, a legkezelhetőbben és széles körben elfogadhatóan a magyar fogyasztók felé csatornázzák, valamint ezzel párhuzamosan annak indokait és szükségszerűségét szintén közösen – a kamarákon és szakmai szervezeteken keresztül is – kommunikálják a társadalom felé. Bár a fogyasztókkal elsősorban a kiskereskedelem tart kapcsolatot, ebben a kommunikációban az eredményesség és a folyamat felgyorsítása érdekében nem hagyható magára.
Nem kerülhető el, hogy ilyen széles körű és ilyen mértékű élelmiszerár-emelkedésnek ne legyen a fogyasztás mértékére negatív következményei, de ezek mértéke összehasonlíthatatlanul kisebb lesz, mintha halogatni próbálnánk az elkerülhetetlent. Lehetőséget kell adni annak, hogy a magyar élelmiszerpiac szereplői súlyos veszteségek nélkül túléljék az előttünk álló időszakot.
Természetes dolog kell legyen, hogy ha valaminek növekednek a költségei, akkor az árának is növekednie kell, az élelmiszerek ára más termékekhez képest egyébként is jóval kevésbé drágult az elmúlt 20 évben, jelenleg kevesebbet is költünk élelmiszerre, mint két évtizede.
Előzőeken túl fontos feladat, hogy a következő időszakban a fogyasztók figyelmét felhívjuk a felelős élelmiszerfogyasztásra is, beleértve ebbe az élelmiszerpazarlás csökkentését, a hazai, minőségi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzését és a fogyasztói edukációt.
Dúl Udó/NAK
A NAKlap lapozható formában ezen a linken keresztül is elérhető.
