Tíz éve alakult a Nébih

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Idén március 15-én lett 10 éves a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az évtizedes mérlegben többek között 32,8 millió laboratóriumi vizsgálat, csaknem 600 ezer sikeres ellenőrzés, és a Kiváló Minőségű Élelmiszer-védjegyrendszer életre hívása szerepel.

Az élelmiszerlánc-szemlélet megjelenése és gyors térhódítása egy teljesen újfajta élelmiszerellenőrzési koncepció kialakítását tette indokolttá. Ez a szükséglet alapozta meg egy évtizede a Nébih, mint a teljes hazai élelmiszerláncot elérő, annak valamennyi kockázatát felügyelni képes, gyors, egységes és hatékony szervezet megalapítását – áll a hivatal honlapján megjelent írásban.

Az élelmiszer bizalmi termék, és a Nébih valamennyi szakembere a lánc minden elemében ennek a bizalomnak a fenntartásáért dolgozik – szögezték le, az eredmények között pedig a következőket sorolták fel:

  • Új alapokra helyezték és megszilárdították az élelmiszerlánc felügyeletét.
  • A mindig változó kihívásokra reagálva innovatív ellenőrzési funkciókat vezettek be.
  • Évről évre bővítették informatikai rendszereiket és az ügyfélbarát, elektronikus ügyintézési lehetőségeket.
  • 5.177 kiemelt ellenőrzést folytattak az illegális élelmiszerlánc-események felderítése, az élelmiszerlánc-termékekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása, a feketegazdaság visszaszorítása érdekében.
  • Több mint 18 ezer tonna kifogásolt élelmiszert és takarmányt semmisíttettek meg és mintegy 12 milliárd forint bírságot szabtak ki.
  • Jelentős eredmény az állategészségügy területén, hogy hét állatbetegség esetében az EU vagy a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) által hivatalosan elismert mentességet szereztek. Mindez számottevően javítja mind szakmai, mind gazdasági szempontból a magyar állattartás helyzetét.
  • A tisztességtelen forgalmazói magatartás kiszűrésére irányuló ellenőrzéseik mintegy 200 esetben tártak fel jogsértést. A jogerősen kiszabott és befizetett bírságok összege az elmúlt 10 évben meghaladta az 1,5 milliárd forintot. Kitartó hatósági fellépésük eredményeként a magyar beszállítók alkupozíciója jelentősen javult a kiskereskedelmi láncokkal szemben.
  • Az EU-s tagállamok közül elsőként megteremtették annak lehetőségét, hogy a rászorulókhoz kerüljenek a faanyagterméklánc-felügyeleti (EUTR) ellenőrzések során elkobzott fatermékek.
  • Felhívták a figyelmet a kettős minőség tisztességtelen gyakorlatának létezésére, amelynek kapcsán az elmúlt években több mint 300 terméket vizsgáltak. Ezek eredményei alapján az élelmiszeripari szereplők számára és bevonásával a jelenség kezelését segítő operatív útmutató összeállításán dolgoznak.
  • A Nébih non-stop működő ZöldSzáma több mint 16 ezer közérdekű bejelentést, élelmiszerbiztonsági panaszt kezelt vagy irányított tovább az illetékes hatósághoz.

A közigazgatási szereplők közül talán elsőként nyitottak egy újszerű, a lakosságot partnernek tekintő kommunikáció irányába:

  • Már 2013-ban elindították az alapvető élelmiszerbiztonsági ismeretekkel, a megfelelő konyhatechnológiai módszerekkel és a biztonságos ételkészítéssel foglalkozó Ételt csak okosan! kampányt.
  • Az élelmiszerbiztonság mellé zászlójukra tűzték a minőség és fenntarthatóság témáját. A tudatos vásárló ezen alapvető elvárásai mentén létrehozták a Kiváló Minőségű Élelmiszer-védjegyrendszert.
  • Önálló termékteszt programjuk, a Szupermenta 2014 óta 91 termékkör (1.900 termék) teljeskörű vizsgálatát végezte el a feldolgozott élelmiszerektől kezdve, az alkoholos italokon és az állatgyógyászati készítményeken át, egészen a fűmagokig.
  • A Maradék nélkül program révén küzdenek az élelmiszerpazarlás visszaszorításáért.

Szakembereik ügyelnek a jogszerűségre úgy a horgásztavak, természetes vizek mentén, mint a termelői piacokon, a faanyag-kereskedelem szegmensében, a bioüzemanyag-termelési értékláncban, az állat- és növényegészségügy vagy éppen a kertészeti szaporítóanyagok tekintetében. A Nébih jelenlétére ma már nem csak fizikai értelemben lehet és kell számítani, de egyre nagyobb hatékonysággal érnek el a virtuális térben – webáruházak, online hirdetések mögött – megbúvó csalókig.