Nem ugrottak rá a magánlaborok az aflatoxin-vizsgálataik ellenőrzésére

Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Csak kevés magán laboratórium élt a lehetőséggel, hogy ellenőrizze, mennyire pontosak az aflatoxint mérő vizsgálataik. Az idei kukoricatermésben az átlagosnál lényegesen nagyobb arányban előforduló toxinszennyezettség miatt ez veszélyes lehet.

Ingyenes jártassági tesztet, úgynevezett körvizsgálatot szervezett decemberben a magán laboratóriumok számára a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy hatósági segítséggel ellenőrizhessék, mennyire pontosak az aflatoxin mérésére irányuló vizsgálataik. A lehetőséggel a megkeresett 78 laboratóriumból csupán 14 élt, amelyek közül hat esetben kell számottevő segítséget nyújtania a Nébih-nek a vizsgálati precizitás helyreállításához – közölte a hivatal.

A Világgazdaság által idézett közlemény szerint körvizsgálatot az indokolta, hogy az idei forró, aszályos év különösen kedvezett a gombatoxinok megjelenésének a takarmányokban, ami nehéz helyzetbe hozza a tejágazatot is. A Nébih álláspontja szerint a fogyasztók egészségének megóvása érdekében – a hatósági ellenőrzések mellett – az előállítók részéről elengedhetetlenek az önellenőrző vizsgálatok. Ezek legegyszerűbb és leggyorsabb módja jelenleg a tej és tejtermékek vizsgálata, mely képet ad a takarmány átlagos szennyezettségéről.

Az aflatoxin vizsgálatok megfelelő végzéséhez a Nébih ingyenesen megszervezett egy úgynevezett körvizsgálatot, jártassági tesztet. Ennek során a résztvevő laboratóriumok ismeretlen szennyezettségű tejet kaptak, amit a napi munkájuk során használt módszerrel kellett megvizsgálniuk. Az eredmények értékelése megmutatta, hogy a laboratórium milyen pontosan mér.

A minőségbiztosítási szempontból mértékadó lehetőséget 78 laboratórium számára ajánlotta fel a hivatal, azzal azonban csupán 14 vállalat élt. Az alábbi laboratóriumok vállalták a körvizsgálatban való részvételt, megmutatva, hogy számukra a pontos munkavégzés, ezáltal a fogyasztók védelme kiemelten fontos:

  • Adutrade Kft.
  • Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft.
  • Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. Takarmányanalitikai Laboratórium
  • Bálint Analitika Mérnöki Kutató és Szolgáltató Kft. Laboratórium
  • Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. Vizsgálólaboratórium
  • East Milk Kft.
  • Eurofins Food Analytica Kft.
  • Kuntej Zrt.
  • Óvártej Zrt
  • Pusztaszabolcsi Agrár Zrt.
  • SGS Hungária Kft. Élelmiszer-mikrobiológiai Laboratórium
  • Sole-Mizo Zrt. Bácsbokod
  • Sole-Mizo Zrt. Szeged
  • Tejfarm Kft. (Kisszállási Tej Kft.)

A körvizsgálat fontosságát alátámasztja, hogy a hivatalos értékelés szerint öt laboratórium nem megfelelő eredményt adott. További egy laboratóriumban ugyan a megengedett hibahatáron belül mértek, azonban alacsony eredményt adott a vizsgálat, így fals negatívként értékelték a tej szennyezettségét. Az érintett laboratóriumoknak részletes tájékoztatást, továbbá igény esetén szakmai támogatást nyújt a Nébih Nemzeti Referencia Laboratóriuma.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink