Madárinfluenza: újabb vármegye a listán

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, korábban még nem érintett területén mutatta ki.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Abádszalók településen található, hozzávetőleg hétezer példányt számláló fácántelepen az állattartó az állatok étvágytalansága, idegrendszeri tünetei, továbbá a megemelkedett elhullás miatt gyanakodott a madárinfluenzára. Gyanúját a Nébih laboratóriuma igazolta: az elhullott állatokból a vírus H5N1 altípusát mutatta ki.

Az érintett állományok felszámolása folyamatban van. Az előírásoknak megfelelően a szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározták a tíz kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.

A fenti eset is jól mutatja, hogy elszórtan továbbra is előfordulnak madárinfluenza-esetek az országban.

A jelenleg fennálló megfigyelési körzetek jelentős részét az állategészségügyi hatóság várhatóan e hét során fel fogja oldani, ez azonban nem jelenti azt, hogy lazítani lehetne a fegyelmen.

A Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét, hogy a baromfiállományok betegségtől való megóvása érdekében továbbra is minden szükséges intézkedést meg kell tenni. Az ágazat és a hatóság közös érdeke a betegség mielőbbi felszámolása és a madárinfluenzától való mentesség visszanyerése.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink