Béremelés az Aldinál és a SPAR-nál

1 millió forint felett is lehet keresni tíz év után egy kiemelt forgalmú áruház vezetőjeként.

Megegyezett a 2022-es bérfejlesztésről a SPAR Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete: az elérhető legalacsonyabb alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő után bruttó 285 ezer forint, a gazdasági szempontból kiemelt térségekben pedig 300 ezer – közölte a VG.hu.

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó áruházaknál további havi bruttó 10 ezer forint illeti a kollégákat, így a 13. havi juttatással és az egyéb pótlékokkal együtt elérhető maximális havi bruttó jövedelem például az eladó-pénztáros munkakörben 392 ezer forint. Az alapbért ezenfelül a vállalat a jövőben is kiegészíti saját hűségprogramjának elemeivel. Maczelka Márk kommunikációs vezető hangsúlyozta: 2017 és 2021 között több mint 40 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtottak végre saját forrásból. Erre a célra 2022-ben 8,6 milliárd forintot fordítanak. A SPAR fejlesztései tavaly 221 munkahelyet teremtettek, az idén további 250 pozíció nyílik meg. Ezzel az áruházlánc már több mint 14 ezer munkavállaló megélhetését biztosítja.

Az Aldi Magyarország arról számolt be, hogy valamennyi munkakörben egységesen 8 százalékkal emeli a béreket. Az áruházi és a logisztikai munkatársak a vállalatnál eltöltött öt év után már több mint 432 ezer forintos bruttó bérre számíthatnak, egy kiemelt forgalmú áruházban 10 éve dolgozó üzletvezető munkabére pedig egymillió forint fölé emelkedik. Az áruházlánc új pozíciót is létrehozott: az üzletvezető-helyettesek juttatása havi bruttó 522 800 forintnál kezdődik. Az új belépők kezdőbére nyolcórás állásban bruttó 362 600 forintra emelkedik. A 153 üzletet üzemeltető Aldi több mint 4500 munkatársat foglalkoztat.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink