Az élelmiszerinfláció enyhülésében és a forgalom növekedésében bízik a Bonafarm és a CO-OP

Egyebek mellett a magyar termékek pozíciójának további erősítéséről folytatott felsővezetői szintű egyeztetést a CO-OP Hungary Zrt. és a Bonafarm Csoport.

Az eseményről tájékoztató közlemény szerint a felek áttekintették a magyar élelmiszergazdaság és élelmiszer-kiskereskedelem helyzetét, különös tekintettel az élelmiszer-infláció várható alakulására, az élelmiszeripar és a kiskereskedelem előtt álló kihívásokra, illetve a fejlődési lehetőségekre. reményeik szerint az elmúlt hónapok során kialakult inflációs és élelmiszer-inflációs környezet hamarosan normalizálódik, így az értékesített árumennyiség, különös tekintettel a hazai termékekre, ismét növekedési pályára állhat a korábbi hónapok során tapasztalható visszaesést követően.

„Számunkra kiemelten fontos hazánk élelmiszeripara és a hozzá kapcsolódó munkahelyek támogatása, így elköteleződésünk az ügy iránt magától értetődő. Alapításunk óta nagy hangsúlyt helyezünk a hazánkban előállított minőségi magyar élelmiszerek forgalmazására, amelynek aránya üzleteinkben 85 százalék feletti. Törekvéseink egyik legmeghatározóbb partnere a Bonafarm Csoport, akivel éves szinten több mint 10 milliárdos forgalmat bonyolítunk 2200 üzletünkben, amellett, hogy számos Coop sajátmárkás termékünk gyártója” – fogalmazott Pekó László, a Co-Op Hungary Zrt. elnöke.

„A legfőbb célunk, hogy a mostanihoz hasonló inflációs környezetben is megtartsuk az élelmiszereink minőségét és véletlenül sem a minőség és megbízhatóság romlásával próbáljuk a piacrészesedésünket megőrizni. Tudjuk, hogy hosszú távon azon fogyasztók is a minőségben bíznak, akik a nehéz helyzet miatt most az alacsonyabb árú termékeket kénytelenek előnyben részesíteni. Mindezzel párhuzamosan nagy hangsúlyt fektetünk a termelési hatékonyságunk javítására, minden belső folyamatunkat, valamint a beruházásainkat is ennek rendeljük alá, és ezzel próbáljuk az élelmiszer-drágulás fogyasztókra gyakorolt hatását mérsékelni. Ezek feltételei annak, hogy a fogyasztó a hazai termékeket részesítse előnyben. Ebben és az ehhez vezető út alatt a tisztességtelen versenytől való megóvásban egyik fontos hazai partnerünk a Coop Csoport” – mondta el Csányi Attila, a Bonafarm Csoport vezérigazgatója.

A CO-OP Hungary Zrt. mint az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező hazai élelmiszer-kiskereskedelmi lánca, valamint a Bonafarm Csoport mint Magyarország meghatározó, hazai tulajdonban lévő élelmiszergazdasági vállalatcsoportja – mely többek közt a Pick és Mizo márkatermékek gyártója – közös céljaik elérése érdekében a jövőben is fenntartják a már több éve meglévő partneri kapcsolatukat.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink