A magyarok fontosnak tartják, hogy hazai zöldséget és gyümölcsöt vegyenek

Forrás: Somogyi Hírlap
Fotó: Lang Róbert
Főként az ár és a külcsín alapján vásárlunk zöldséget és gyümölcsöt, a márkanév befolyásol minket a legkevésbé. Átlagosan több mint havi 3- ezer forintot költünk zöldségre és gyümölcsre, a magyarok mindössze egyötöde szerzi azt be havi 1-2 ezer forintból.

A magyarok 40 százaléka átlagosan havi 3-4 ezer forintot költ zöldségekre és gyümölcsökre, ugyanennyien viszont már több mint 5 ezer forintot is kiadnak érte – tudhatjuk meg a legnagyobb termelő és értékesítő szövetkezet, a DélKerTÉSZ reprezentatív kutatásából, amely a magyarok zöldség- és gyümölcsvásárlási szokásait mérte fel. Arra is fény derült, hogy többségünk a nagyobb boltláncokba vagy hipermarketekbe megy a zöldségekért és gyümölcsökért, és mindössze 34 százalékunk látogat ki a friss áruért a piacokra vagy vásárcsarnokokba, a legkevésbé azonban a termelői piacok népszerűek.

Az online kutatást 500 fő megkérdezésével végezte az NRC. Az alanyok a 18-65 éves korosztályból kerültek ki, az adatfelvételre 2021. augusztusában került sor.

A magyarok mindössze egyötöde tudja megoldani a zöldségek és gyümölcsök beszerzését havi 1-2 ezer forintból.

Azok körében pedig, akik akár 5 ezer forint feletti összeget is szánnak rá, többségben vannak a nők, a harmincas éveikben járók és a közép-magyarországi régióban élők. Ugyanígy, a nők és a harmincasok foglalkoznak leginkább azzal, hogy honnan származnak az élelmiszerek.

… a vásárlók egyre inkább figyelnek arra, honnan jönnek az élelmiszerek. Kedvező irányba mutat, hogy a vásárlás során 46 százalék tartja közepesen és 36 százalék pedig nagyon fontosnak, hogy a zöldség vagy gyümölcs magyar termelőktől származzon.

– mondta Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke. A fogyasztók, úgy tűnik, egyre tudatosabbak; tízből hárman törekszenek arra, hogy a magyar gyümölcsöt és zöldséget akkor vegyék meg, amikor annak szezonja van, míg 31 százalék leginkább akkor vesz hazait, ha a termék jó áron van. A megkérdezettek több mint fele igyekszik magyar terméket vásárolni, 38 százalék nem nézi, honnan származik a termék, és csak kevesebb mint 10 százalék szereti jobban az importot, mint a hazait. Ráadásul, a felmérés alanyainak fele gondolja úgy, hogy a magyar termékeknek jobb íze van, mint az importált verzióknak. Sokan azonban, pontosan

tízből négyen, nem tudják eldönteni, hogy honnan származik az adott termék. Ezzel a problémával főként a harmincasok és a felsőfokú végzettségűek szembesülnek.

Bár a vásárlást leginkább az ár befolyásolja (81 százalék számára számít leginkább) – ami főleg a férfiaknak a legfontosabb szempont -, 62 százalékunk a zöldség vagy gyümölcs kinézete alapján dönt. Kevésbé befolyásol minket a termék csomagolása (13 százalékra gyakorol hatást),

a márkanév csupán 5 százalékot érdekel vásárlása során.

Drágulást várhatunk a fogyasztói árakban, hisz nem elvárható, hogy a zöldség- és gyümölcstermelők a tavalyi áron adják a termékeiket az egész Európában elszálló áram-, gáz- és műtrágyaárak miatt – tette hozzá Nagypéter Sándor.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink