A magyar méhészek első ízben már uniós csatlakozásunk után azért demonstráltak Brüsszelben, mert szerették volna megváltoztatni (szigorítani, a fogyasztók szempontjából megerősíteni) az uniós csatlakozás során „megörökölt” Mézdirektívát. Tizenhat év és sok-sok munka után úgy tűnik eljött el a lehetőség a szabályozás rendbetételére.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács e heti luxemburgi ülésén az Európai Bizottság végre ígéretet tett a mézkeverékek származás jelölési előírásának felülvizsgálatára, így lehetőség nyílhat a származási országok pontos feltüntetésére, amely alapján a vásárlók könnyen felismerhetik majd a silányabb minőségű, túlnyomórészt nem magyar mézet tartalmazó keverékeket.

Az ülésen minden agrárminiszter támogatta azt az indítványt, hogy a mézesüvegek csomagolását feliratozását rendbe kell tenni. Nem elég csak azt jelölni, hogy EU-n belülről és/vagy EU-n kívülről származó mézet tartalmaz egy üveg, hanem ezután a mézesüvegben lévő méz tömegének megfelelően, sorrendben kellene feltüntetni az országokat, honnan származik ez a méz. Így tisztább, átláthatóbb, nyomon követhetőbb szabályozást lehetne a mézpiacon is bevezetni.

A méhágazat legnagyobb szakmai szervezete, az Országos, Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szerint az alábbi területek szabályozásában nagyon fontos lenne előrelépni:

• a méz földrajzi eredetének feltüntetése a címkén, méghozzá százalékos megjelöléssel,
• a nyomon követes definíciójának beemelése a jogszabályba,
• a szűrt méz definiálása – kategorikusan megtiltani a gyantaszűrést,
• érett méz időbeni meghatározása – nem a kiszerelt méz, hanem már a kaptárból kivett lépben lévő méz, azaz a pergetőből kifolyó méz érettségének meghatározása,
• a méz feldolgozása során a megengedett maximális hőfok mértékének meghatározása,
• a változó paraméterek (diasztáz, HMF) értékei meghatározásának időbeniségének definiálása“,

Ezek közül most elsőként a méz földrajzi eredetének a címkén történő megjelenítésével kapcsolatban foglalt állást a Tanács, amely remélhetőleg más uniós bizottságok véleményét is befolyásolni fogja.

De miért ennyire fontos ennek az értéknek a feltüntetése?

A mézből nagyjából 60 százalékban önellátó Európai Unióban évente körülbelül 250-280 ezer tonna méz terem, amiből közvetlenül körülbelül 180 ezer tonna értékesül. Ez azt jelenti, hogy 180-200 ezer tonna uniós méz import mézzel keveredés nélkül jut el a fogyasztókhoz. De Románia mintegy 20 ezer, Magyarország körülbelül 15 ezer, Bulgária hozzávetőlegesen 5 ezer, Spanyolország pedig mintegy 30 ezer tonnával termel többet annál, amit fogyaszt. Ez a mintegy 70 ezer tonna méz a világpiacon jelenik meg, így az unióban megtermelt 250 ezer tonnából ezt le kell vonni, a maradékot értékesítik közvetlenül.

Az unió éves importja 180 ezer tonna körül alakul. Ehhez kell hozzáadni a fentiekben említett, uniós közös piacon, nagykereskedelemben értékesített 70 ezer tonna uniós mézet, így összesen nagyjából 250 ezer tonna olyan méz kerül forgalomba, amelyben, ha egyenlő eloszlással lenne az unióban termelt, illetve az import méz, akkor egy üvegben kb. 28 százalék uniós méz mellett 72 százalék, főleg kínai, ukrán, argentin és egyéb, harmadik országból származó mézet vásárolna. E mézkeverék eredete „EU- és nem EU-országok” megnevezéssel jelenik meg a terméken. Ezt a jelenlegi szabályozás megengedi, de

a fogyasztó gyakorlatilag nem tudja, hogy az egészséges életmódja elősegítése érdekében vásárolt méz (a 2019-es évi számok alapján) 40 százalékban kínai eredetű.

Ez önmagában még nem lenne probléma, ha nem ismernénk néhány szakmailag meghökkentő háttéranyagot például a kínai mézről és méhészeti ágazatról:

• A kínai mézet 2002-ben kitiltották az unióból, nem lehetett importálni. Ezután 2004-ben került vissza a piacra. Azóta Kína 50-100 ezer tonnát szállít az EU-ba, ezt a mennyiséget azonban nem a meglévő termelési kapacitásból fedezi, hanem növelte azt, méghozzá 100 százalékkal. Olyan időszakban tudott 150 ezer tonnás termelésnövekedést elérni, amikor a világon mindenhol máshol csökkent a méhcsaládok száma.
• Kína közel 450 ezer tonna mézet termel a statisztika szerint (de 2017-ben 540 ezer tonnát meghaladó mennyiség szerepelt a statisztikákban). Vagyis annyit állít elő, amennyit az Európai Unió, Argentína (Dél-Amerikai kontinens legnagyobb méztermelője) és Észak-Amerika (Mexikó, USA, Kanada) összesen. Tehát a háromszor nagyobb területen élő 25 millió méhcsalád termel ugyanannyi mézet, mint a harmad akkora területen élő ismeretlen számú méhcsalád… Emellett még azt figyelembe kell venni, hogy Kína legnagyobb része (mintegy háromnegyede) magashegység, ahol nem a legkedvezőbbek a körülmények a méztermeléshez.
• 2001 óta a világ nagy méztermelő térségeiben a méhek rossz egészségügyi helyzete miatt stagnál (például az. EU, Argentína, Kanada) vagy csökken (USA, Mexikó, Ausztrália) a megtermelt méz mennyisége. Ez egyedül Kínában nőtt számottevően, több mint 80 százalékkal, ami 200 ezer tonnát jelent! Abban a térségben, amely a környezetterhelés szempontjából a világ egyik legproblémásabb helye, abban a térségben, ahol a „More than honey” (Magyar cím: A méhek világa) című nemzetközileg ismert film szerint a méhek hiánya miatt kézzel porozzák be a gyümölcsfákat.
• A szakma számára nyilvánvaló, hogy a 2002-es szermaradvány (klóramfenikol) problémát Kína nem a jó gyakorlat („good practice”) elvét alkalmazva oldotta meg, hanem a méz kezelésével, szűrésével. A gyanta-szűrés bevezetése óta nincs probléma az említett térség mézeinek szermaradványával.
• A 2006-tól az EU-ba érkező import mézek ára a duplájára nőtt. Ez alól egyetlen ország, Kína volt a kivétel, hiszen a kínai méz ára mindössze 50 százalékkal emelkedett. A természetes mézet termelő országok a megnőtt keresletet logikusan az árak emelésével reagálták le. Kína az egyetlen kivétel, ahol a termelés emelésével, több méz előállításával reagáltak. Ez is logikus lépés lenne, ha a méz ipari termék lenne, olyan termék, amelynek elállítása pusztán a beruházásokon és a hatékonyságon múlna. A méz azonban nem ilyen termék!
• Szakmai szemmel nézve bő 10 év alatt lehetetlen bármely térségnek – különösen, ha az oly nagy, mint Kína – megkétszerezni a méztermelést. Főleg, mert Kína sem lehet mentes a világ minden részét sújtó negatív hatásoktól, mint a klímaváltozás, az intenzív mezőgazdaság beporzókra gyakorolt negatív hatásai, a globálisan elterjedt méhparaziták méhegészségügyre gyakorolt negatív hatásai vagy a méhlegelők kedvezőtlen változásai – hogy csak néhányat említsünk.

Fontos tehát a világ mézpiacát alapvetően befolyásoló tényeket ismerni és ezek tekintetében a héten elfogadott döntést megfelelően értékelni, megbecsülni.

Csak akkor várható fejlődés az Európai Unió méhészeti ágazatában, ha növekszik a kereslet az unióban termelt mézre a nagykereskedelemben is, illetve amíg nem tartja be a mézpiac minden szereplője a szakma írott és íratlan szabályait, addig elérhetetlen lesz, hogy a „fair play” szellemében termelő európai és köztük a magyar méhészeknek elfogadható mézárat lehessen garantálni.

Dúl Udó/Nemzeti Agrárgazdasági Kamara