A himalájai só az elmúlt években kezdett piacot hódítani. A só vöröses színű, mert egyéb ásványi anyagok mellett a vas-oxid (vagyis rozsda) is fontos része. Himalájainak is nevezik, bár valójában a pakisztáni pandzsábi sóbányákból nyerik ki.

És ez csak egy a nevéhez fűződő sok pontatlanság közül. A hirdetések nagyon tszta termékként mutatják be, de valójában az a tény, hogy ásványi anyagokban gazdag, igazából inkább tisztátalan termékké teszi. Emellett azt is kiemelhetjük, hogy nem ez az egyetlen ilyen rózsaszín tónusú só, ahogyan azt egyesek hiszik.

De messze a legzavaróbb információ a jótékony tulajdonságaira vonatkozik. Senki sem tagadja az ásványi sók jelenlétét. Ám a táplálkozási szakértők rámutatnak, hogy mivel a sófogyasztást napi néhány grammra kell korlátozni, ez a só semmi esetre sem lehet nyomelemforrás, ahogyan gyakran előadják.

Miként arra cikkében a mindmegette.hu is kitért korábban, az emberi szervezetnek szüksége van sóra, hiszen ez szabályozza a folyadékháztartást és hozzájárul az idegi impulzusok megfelelő működéséhez. Az ajánlott napi mennyiség egyénenként változó, de átlagosan a maximum 5-7 gramm. Erre érdemes figyelni, mert a túl sok só károsan hat a testre, felborítja az ionegyensúlyt és hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához is.

Fontos az is, hogy a himalájai só nem tartalmaz természetes jódot, mint a tengerből kivont só, amely hasznos a pajzsmirigy megfelelő működéséhez. Viszont az tény, hogy a neki tulajdonitott elönyök miatt, a szokásos sónál körülbelül 30-szor magasabb áron értékesítik.

A napjainkban felhasznált étkezési só egyharmada a tengerből és egyéb sós vizekből származik. Hagyományos módon a sószárítókból nyerik ki, ahol a napon száradó sónak magas marad a nedvességtartalma. Ha ezek után nem szárítják utána mesterségesen, akkor természetes termék marad. Ehhez biotermékboltokban jutunk hozzá. Ha azonban ipari módon, a tengervízből kivonva állítják elő, akkor hozzáadott anyagokat is tartalmaz.

A Himalája-só is nagyon elterjedt. A világ legnagyobb sóbányája, Salt Range Pakisztánban, a Himalája lábánál található, itt még ma is ugyanúgy kézzel fejtik ki és dolgozzák fel a sót, mint a középkorban. De csak a kifejtett só 10 százaléka olyan jó minőségű, hogy étkezési célokra lehessen használni. A kitermelést követően gondosan, kézzel válogatják, a sótömböket megmossák, a napon megszárítják, majd különféle durvaságúra morzsolják. Az így keletkezett só teljesen természetes, ásványi anyagokban gazdag, és semmiféle segédanyagot nem tartalmaz.

A homokkal, agyaggal enyhén szennyezett, másod- és harmadosztályú sóból többek között tealámpásokat és sólámpákat készítenek, amelyek a világ minden pontjára eljutnak.