Tavasszal írják ki a borászati pályázatokat, de jön még pénz a szőlő szerkezetátalakítására is

Forrás:  Fekete István/AM
A fogyasztói igényeket figyelembe véve, alkoholmentes, vagy csökkentett alkoholtartalmú borok előállítására alkalmas technológiák beszerzésére is elnyerhető támogatás – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a BorÉRT 2024 konferencián.

A szőlő-és borágazat jelentős technológiai és tudásigényes ágazat, ahol az nyer, aki gyorsabban látja meg az alkalmazkodás új irányát és a kínálkozó információkat eredményesen használja – jelezte a szőlő-és borágazat előtt álló évek egyik kihívását konferencián Feldman Zsolt. Az államtitkár az idén meghirdetendő pályázatok sorából a szőlő szerkezetátalakítási, a borászati, az innovációt támogató beruházások mellett kiemelte a kül-és belpiaci promóciós pályázatokat. Megemlítette, a szőlő szerkezetátalakítást az elmúlt tizenhárom évben mintegy 80 milliárd forint segítette, amellyel 30 ezer hektár szőlőültetvény újulhatott meg. Az első körben idén megnyitott és január 22-én zárult pályázatot novemberben újabb követi majd. Szőlő szerkezetátalakításra 2024 és 2027 között mintegy 71 millió euró fordítható. A támogatás elnyeréséhez új, a mai elvárásokra reflektáló szempontokat is figyelembe vesznek majd a bírálók – áll az agrártárca közleményében.

A tavasszal meghirdetendő, borászati beruházásokat támogató felhívás lehetővé teszi szőlészeti gépek, technológiai berendezések, beszerzését.

Idén újításként bemutatkozik majd az innovációs beruházásokat támogató pályázat,

amelyet az különbözteti meg a borászati gépekre adható beruházási támogatásoktól, hogy az innovációs támogatás olyan gépek és berendezések beszerzését segítheti, amelyek új borászati vagy boralapú termékek, illetve környezetkímélő csomagolóeszközök alkalmazásához szükségesek.

A fogyasztói igényeket figyelembe véve például ilyen lehet: az alkoholmentesített, alkoholcsökkentett borászati termékek vagy alacsony alkoholtartalmú boralapú termékek előállításához szükséges berendezések, vagy az eddig még nem alkalmazott (például könnyített csomagolóanyagok) felhasználásához szükséges gépsorok. Ezzel az új támogatással cél olyan új, vagy Magyarországon még nem alkalmazott technológiák, eljárások elősegítése,

új piacok, fogyasztók elérése

és a hatékonyságnövelés, amely megfelel az egyre növekvő környezeti igényeknek.

Feldman hangsúlyos feladatnak nevezte a hazai bor promócióját, bel-és külpiaci jelenlétének erősítését. Erre a feladatra is jelentős összeg, mintegy 6 millió euró áll rendelkezésre 2027-ig. Az 50 százalékos támogatási intenzitást figyelembe véve mintegy 1,5 milliárd forint értékű promóciós tevékenység valósulhatott meg 2020 és 2023 között. Ezek mellett a támogatások mellett a Hegyközségek Nemzet Tanácsa és a Magyar Bormarketing Ügynökség is a magyar borok elismertségéért dolgozik.

Fotó: Fekete István/AM

A 2024-ben tervek szerint meghirdetendő agrár- és vidékfejlesztés pályázatokkal kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta: ezek lehetőséget biztosítanak majd a kis-, közepes- és nagygazdaságok számára egyaránt, hogy az elmúlt két év gazdasági-piaci változásaira reagálva, a termelésüket hatékonyabbá tegyék vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak. A szaktárca márciusban kívánja megjelentetni a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első pályázati csomagját, amely magában foglalja más mellett az élelmiszeripar és a borászat beruházásait segítő felhívásokat. Áprilisban a mezőgazdasági üzemek öntözésfejlesztésének támogatása jelenik meg, nyárra elkészülhet a generációváltást segítő támogatási csomag, az év végére pedig a precíziós gazdálkodást vagy éppen a kertészeti gépesítést segítő pályázatok jelennek meg. Feldman Zsolt az elbírálással kapcsolatban kiemelt értékelési szempontként jelölte meg a termelői együttműködés és a tartós beszállítói kapcsolat igazolását, vagy éppen a hozzáadottérték-növelés célkitűzést.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink