Nagy változás készül az uniós borszabályozásban

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe
A termelők és a piac nyomására arra készül az Európai Unió, hogy módosítson az alkoholmentes és csökkentett alkoholtartalmú borok szabályozásán.

Az Európai Unió hamarosan beveszi a borok közé a csökkentett alkoholtartalmú és alkoholmentesített borokat is – hívta fel a figyelmet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A jelenlegi szabályozás szerint – néhány konkrét, hagyományos bortípustól eltekintve – csak a legalább 8,5 százalék alkoholt tartalmazó borászati termékeket lehet bornak nevezni. A termelők és a piac nyomására azonban a tagállamok úgy döntöttek, hogy

a bor az alkoholtartalmának csökkentése után is bor marad,

ezért az életbe lépő módosítás alapján az alkoholmentes OEM (oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott) és OFJ (oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott) borok 0,5 százalék, az FN (földrajzi jelzés nélküli) borok 0 százalék alkoholtartalom mellett is megtarthatják a bor nevet, illetve az eredeti eredetvédelmi megjelölésüket. Az alkoholtartalom csökkentéséhez használt technológiákat az EU még nem határozta meg, az azonban biztos, hogy a borhoz nem lehet vizet adni. Az alkoholmentesítés tényét a borok címkéin fel kell tüntetni.

A termékleírások módosítása, illetve az egyes árujelzők kiterjesztése a csökkentett alkoholtartalmú termékekre opcionális, és minden esetben az arra jogosultak hatáskörébe tartozik.

A HNT kommentárja szerint az EU fenti döntése egy, az európai termelőknek régóta piaci hátrányt okozó szabály mai elvárásokhoz igazítását jelenti. Az alkoholbevitel mérséklésére vonatkozó, korábban már említett törekvések, illetve a fiatalabb generációk elvárásai tették szükségessé ezt a lépést.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink