Magyar borászat debütált a párizsi borexpón

Fotó: STEPHANE DE SAKUTIN / AFP)
Első alkalommal vett részt magyar borászat Európa legnagyobb borexpóján a Wine Paris 2022 borkiállításon: Magyarországot az eseményen a Jammertal Borbirtok képviselte.

Az eseményt a koronavírus világjárvány miatt két évig nem rendezték meg. A nagy presztízsű borkiállításon közel 3000 borászat képviseltette magát, melyek nagy része a világ leghíresebb francia bortermő vidékeiről érkeztek. A Wine Paris 2022 kiállításon a francia borok mellett az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt mutató külföldi pincészetek kínálataival is megismerkedhettek a nemzetközi borkereskedők és az érdeklődők.

A Jammertal Borbirtok a meghívást alanyi jogon azzal érdemelte ki azzal, hogy a tavalyi évben a világ egyik legnagyobb presztízsű eseményén, a Concours Mondial de Bruxelles 2021 Luxemburgban rendezett borversenyén a legmagasabb pontszámot a vörösborok kategóriájában mintegy hét és félezer mintából a villányi birtok Cassiopeia Merlot 2015 bora kapta – írja az MTI-OTS hírszolgálata.

A párizsi kiállítás mérföldkő a Jammertal Borbirtok életében, és így a villányi borok számára is, hiszen így az elsősorban francia szakmai és borértő közönség lehetőséget kapott megismerkedni a magyar vörösborral. Az ilyen magas színvonalú rendezvényeken való megjelenések pozícionálják a villányi terroir-t a legjelentősebb kékszőlő termő területek nemzetközi borászati térképén.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink