Küzdelmes időszak jellemezte az idei évet az agráriumban is, de jó érzés, hogy olyan válaszokat találtak, amelyek enyhítették a gazdák gondjait és megteremtették az ellátásbiztonságot – mondta a VG tudósítása szerint Nagy István agrárminiszter az egységes támogatási kérelmek előlegfizetéseinek megindulása alkalmából tartott tájékoztatón. A miniszter emlékeztetett arra is, hogy még nincs vége az évnek, hiszen tart az őszi betakarítás, és a vetési munkálatok is, de várhatóan a nehéz időszaknak sem értünk a végére.
Az elmúlt két évet nehézzé tevő koronavírus-járvány, magas inputárak, állatbetegségek, és munkaerőhiány mellett idén súlyosbító körülményként megjelentek az orosz-ukrán háború és a történelmi aszály hatásai is. Válaszul a tárca az év végéig hitelmoratóriumot rendelt el az agrárpiaci szereplők körében, 14 százalékos rendkívüli kamattámogatást biztosít, 3 milliárd forintos támogatást ad a takarmányszállításokra, valamint rendelkezett a biztosítói kárrendezés felgyorsításáról is.
Ebben a rendkívüli helyzetben most nagy jelentősége van annak, hogy a magyar mezőgazdaság 2010 óta látványos fejlődésen ment keresztül, javult a termelés hatékonysága és a jövedelemtermelő-képesség
– mondta a miniszter.
A jelenlegi az utolsó olyan támogatásigénylés-benyújtási időszak, ami a 2015-ben indult agrártámogatási rendszer keretei között történik, ez az utolsó év, amikor külön zöldítési támogatás érkezik a gazdálkodókhoz, illetve utoljára fizetnek a jelenlegi formában egyszerűsített átalánytámogatást a kistermelőknek. Jövő év tavaszán már két új támogatási forma is a rendszer része lesz, így például a agrárökológiai program, vagy az újraelosztó támogatási forma – emlékeztetett. Több más feltétel is megváltozik, a részletszabályokat most alakítják ki, illetve folyik az intézményrendszer felkészülése is.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy Brüsszelben a rendkívüli helyzet ellenére nem született döntés többletforrások bevonásáról, csupán néhány kedvezményt sikerült elérni, köztük azt, hogy idén emelt összegű előleget lehessen kifizetni, amit a magyar kormány az első lehetséges alkalommal meg is kezdett.
Az idén benyújtott egységes kérelmek alapján így a Magyar Államkincstár november 30-áig előlegként, majd a december 1-je után utalható részletfizetéseket is beszámítva 322 md forintot fizet ki, ami 23 md-dal haladja meg a tavaly ugyanebben az időszakban kifizetett közvetlen támogatások összegét – mondta a miniszter.
Mintegy 5 millió hektárra 163 ezer gazdálkodó nyújtott be egységes kérelmet, a folyósítandó támogatási összegeket pedig 422,18 forintos euró-árfolyammal számolva állapították meg – mondta Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A támogatások utalásának első napján 110 ezer gazdálkodó kap SAPS-előleget mintegy 100 milliárd forint összegben, zöldítési előleget pedig közel 83 ezer számlára utalnak. Az államtitkár elmondta azt is, hogy a tejelő szarvasmarhák után járó támogatások előlegeinek kifizetése október végéig nagyrészt megtörténik, több mint 15 milliárd forint értékben, de ebben a hónapban utalják a kistermelők egyszerűsített átalány-, és a fiatal gazdatámogatások előlegeinek nagyobb részét is.