Idén sem időarányosan teljesülnek az agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizetései: az erre elkülönített 774,7 milliárd forintból ugyanis 285,9 milliárd forintot fizettek ki 2021 első fél évében – írja összefoglalójában az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Ez a 36,9 százalékos arány a tavalyi 46,4 százalékhoz képest visszaesés. Az korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a termelőknek nyújtott közvetlen támogatások domináltak, a kifizetések csaknem felét (43,5 százalékát) képezték, 124,4 milliárd forintot vehettek igénybe a gazdálkodók az első fél évben.
Idén június végéig az agrárium és a vidék fejlesztését célzó támogatási összeg 78-22 százalékban oszlott meg az uniós és a nemzeti forrás között, az EU-tól 224,3 milliárd, hazai forrásból további 61,6 milliárd forint érkezett. Az AKI adatai szerint az uniós társfinanszírozással megvalósult támogatások esetében az uniós kifizetések aránya 84,5 százalékot tett ki, míg a támogatások további 15,5 százalékát nemzeti költségvetésből folyósították. Az uniós finanszírozású kifizetések kiugróan magas értéke 2019-ben az előző évről áthúzódó területalapú támogatásokból adódott.
Közvetlen támogatásként 124,4 milliárd forintot fizettek ki a termelőknek az első félévben, ami az előző év azonos időszakában kifizetett összeghez képest 37,2 milliárd forinttal kevesebb. A támogatási összeg legnagyobb részét, 35,6 százalékát – 44,3 milliárd forintot – a zöldítési támogatás tette ki, emellett 30,2 százalékos arányt képviselt a területalapú támogatás 37,6 milliárd forintja. A termeléshez kötött támogatás jogcímén 18,3 milliárd forintot folyósítottak. A szálas és szemes fehérjenövények támogatására 9 milliárd, cukorrépa-termesztés támogatására 2,8 milliárd, gyümölcstermesztésre 2,6 milliárd, zöldségnövény-termesztés támogatására 1,7 milliárd, ipari zöldségnövények termesztéséhez pedig 4 milliárd forintot folyósítottak.
A Vidékfejlesztési program 2014–2020 intézkedéseire 2021 első fél évében 110,7 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak. Ezen belül tárgyi eszközökbe történő beruházásokra 37,1 milliárd forintot, az agrár-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos intézkedésekre 22,9 milliárd forintot fordítottak.
Ezek együttesen a kifizetések 54,3 százalékát tették ki. További 8,9 milliárd forint jutott a mezőgazdasági üzemek és vállalkozások fejlesztésére, 8,5 milliárd forint a Natura 2000 ökológiai hálózat támogatásaira, valamint 8 milliárd forint jutott az alapvető szolgáltatásokra és a falvak megújítására a vidéki térségekben.
Az ökológiai gazdálkodásra 6,4 milliárd, a LEADER helyi fejlesztésre irányuló támogatásokra 6,3 milliárd forintot, állatjóléti támogatásokra pedig 2,7 milliárd forintot vehettek igénybe a kedvezményezettek.
A VP indulása óta 2021 június 30-ig összesen 941,6 milliárd forintot fizettek ki a pályázóknak. A támogatások egynegyedét tárgyi eszközökre fordították további egynegyedét pedig az agrár-környezetvédelmi intézkedések tették ki, míg a kifizetések mintegy 10 százalékát alapvető szolgáltatásokra és a falvak megújítására folyósítottak a kedvezményezetteknek.
A piacszabályozó intézkedésekre uniós és nemzeti forrásból együttesen 7,1 milliárd forintot folyósítottak 2021-ben, az előző év azonos időszakához képest 900 millió forinttal többet. A piaci és egyéb támogatásokon belül a kiegészítő nemzeti támogatással működő programokra uniós forrásból 2,9 milliárd forintot fordítottak, amit hazai költségvetésből 3,8 milliárd forinttal egészítettek ki. A programok közül az iskolatej program támogatására az uniós és hazai forrásokból összesen 2 milliárd forintot, az iskolagyümölcs-program támogatására 1,5 milliárd forintot fordítottak.
A nemzeti támogatások jogcímeire 43,8 milliárd forint támogatási összeget folyósítottak 2021. június 30-ig, amelynek 54,1 százaléka (23,7 milliárd forint) a nemzeti agrártámogatások keretében jutott el a gazdákhoz.
Ebből 4,2 milliárd forintot a Válságkezelő Programból folyósítottak a gazdálkodóknak több ágazatban, amely programot a Covid–19-járvány miatti veszteségek mérséklése érdekében dolgoztak ki a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként. A Válságkezelő Program kifizetéseinek döntő része az állattenyésztés ágazathoz került, melyből a baromfi állatjóléti átmeneti támogatás 1,1 milliárd forintot, a sertés állatjóléti támogatás 1,5 milliárd forintot, a méhegészségügyi átmeneti támogatás közel 1 milliárd forintot tett ki. A kifizetések számottevő részét, 42,7 százalékát a nemzeti agrárkárenyhítés keretében fizették ki, ezt a kasszáét pedig a gazdálkodók befizetései és az azt kiegészítő hazai költségvetési forrás töltött fel.
Az állatbetegségek megelőzésére és az állati hulla ártalmatlanítására 8,9 milliárd forint, továbbá állatjóléti támogatásokra 6,6 milliárd forint támogatásban részesültek az állattartók. Az átmeneti nemzeti támogatások összege a tárgyévben 2,6 milliárd forint volt.