A Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét, valamint a magyar vállalkozások fejlődését, megerősödését tudjuk támogatni. Ezt segíti a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program is, amely két korábbi felhívásában már 2600-nál több pályázót támogattunk több mint 27 milliárd forint értékben – mondta el Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A programra mától 2021. december 9-ig nyújthatnak be kérelmet az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások 2-10 millió forint közötti támogatásra. Projektmérettől függően újabb 1800-4000 vállalkozás támogatására lesz lehetőség – hívta fel a figyelmet György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
A támogatás formája vissza nem térítendő, intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam, a lehívható előleg mértéke 50 százalék. A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet.