A Nébih állami halászati őrei az egyik közösségi oldalon figyeltek fel arra a bejegyzésre, amelyben Balatonból származó pontyot kínáltak eladásra. A szakemberek a tényállás tisztázása érdekében a próbavásárlás mellett döntöttek, hiszen a jelenleg érvényes szabályozás szerint halgazdálkodási vízterületből halat értékesíteni csak fogási tanúsítvánnyal lehet.
A próbavásárlás során a megbeszélt helyen és időben valóban eladásra kínáltak 5 darab, összesen 11,37 kg súlyú pontyot fagyasztott és pucolt állapotban, melynek árát az eladó 11.300 forintban határozta meg.
A horgász a halakat a Balatonból fogta ki, érvényes állami horgászjegy, valamint a Balatonra szóló területi jegy birtokában, továbbá a halak kifogásának tényét fogási naplójába rögzítette. Bár mindezek alapján az érintett személy magát a horgászati tevékenységet szabályszerűen gyakorolta, az értékesítés helyszínén sem fogási tanúsítványt, sem a haltermék nyomon követhetőségét biztosító nyilvántartást nem tudott felmutatni.
A hatályos jogszabályok alapján, halgazdálkodási vízterületből kifogott hal csak fogási tanúsítvánnyal kerülhet kereskedelmi forgalomba. Tekintettel arra, hogy fogási tanúsítványt kizárólag halászati engedéllyel rendelkező személy állíthat ki (ezzel igazolva a hal származását és kifogásának jogszerűségét), a pontyokat eladásra kínáló horgász ilyen dokumentummal nem rendelkezhet, vagyis az általa kifogott hal értékesítésére sem jogosult.
A Nébih az elkövetővel szemben eljárást indított, melynek során 100.000 Ft halvédelmi bírsággal sújtotta.
Zsebpénz helyett büntetés a vége
2019. május 24. – Próbavásárlás útján leplezte le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) azt a horgászt, aki – a hatályos jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva – fogási tanúsítvány nélkül kísérelt meg értékesíteni 5 darab Balatonból kifogott pontyot. A hatóság százezer forint összegű halvédelmi bírsággal sújtotta a szabályszegőt.
Kíméletlenül helyre tette Putyin bizalmasa a német kancellárt az ukrán békéről: "Kedves Merz! Maga nincs játékban!" Jobban tenné, ha inkább hallgatna.
Orbán Viktor megtette, nem a levegőbe beszélt: Magyarország tönkrezúzta Ursula von der Leyen nagy tervét – már csak egyetlen esély maradt Ukrajna pénzelésére Magyarország megvétózza az eurókötvényeket, ami az EU befagyasztott orosz vagyon átadási tervének az alternatívája volt – írja a Politico. A befolyásos brüsszeli lap szerint Orbán Viktor kormányának döntése megemeli a tétet, így még hangsúlyosabbá váltak azok az erőfeszítések, amelyek Belgium meggyőzésére irányulnak a befagyasztott vagyon felszabadítására.
A világ legnagyobb olajkészletére fáj az Egyesült Államok foga: pont ez a kedvence az amerikai finomítóknak – eddig valamiért senki nem termelte ki Itt van a legnagyobb tartalék, de alacsony a kitermelés.
Állampapír: így bukhat nagyot, aki ide fektette a pénzét, nagyon észnél kell lenni, a BYD új stratégiája miatt kitört a frász – a legolvasottabb tőzsdei hírek februárban Elsősorban a forintos állampapírpiacról kivonuló befektetők figyeltek.
Azonnal megérkezett a magyar kormány válasza a nagy amerikai hitelminősítőnek: Nagy Márton elmagyarázta, mi történt Idén világszerte leminősítési hullám volt látható.
Kimondta az utolsó ítéletet Magyarországról a nagy amerikai hitelminősítő: ilyen állapotban van valójában a gazdaság A Fitch osztályozta hazánkat.