A keszegfélék közül már több fajnál is megkezdődött az idei szaporodási időszak, eddig elsősorban olyan fajok esetében, melyeket nem véd tilalmi időszak. A dévérkeszegek már hetek óta dorozsmásak, a víz felmelegedésével pedig várhatóan kezdetét veszi a fenti fajok, azaz a garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg és a márna nászidőszaka is. A hat halfaj fogási tilalma elsősorban a folyami horgászokat érinti, bár a gardának jelentős állománya él a Balatonban is.
Hazánk természetes vizeiben nagy szükség van az ívó halak védelmére, hiszen az eredményes szaporodás a következő halgenerációk záloga. Éppen ezért nem etikus ívó halakra horgászni, függetlenül attól, hogy azok tilalmi idővel védettek vagy sem. Az ívó halállomány védelme mindannyiunk közös felelőssége.
Újabb hat halfaj fogási tilalma kezdődik április 15-én


2019. április 12. – A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy április 15-től újabb hat halfaj fogási tilalmi ideje kezdődik el. A garda, a domolykó a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, valamint a márna fogására vonatkozó korlátozás jövő hétfőtől május 31-ig tart. Emellett április 30-ig érvényben marad a három ragadozó halfaj – a fogassüllő, a balin és a sügér – fogási tilalma is.
Újabb rémítő drónincidens: Románia felküldte az F-16-osokat
Riasztották a lakosságot is.
Drónincidens után: a NATO Lengyelországba, Moszkva északra küldött harci gépeket
Pezseg az európai légtér a szerdai lengyelországi drónincidens után.
Pride: elpárolognak a szponzorok, de mi ennek az oka?
Már nem költenek annyit a nagyvállalatok a Pride-hónapra.
Gáz, kőolaj, szén – rengeteget bányásznak Magyarországon, ha másról is szólnak többnyire a hírek
Lignit már nem kell annyi, de az olaj és a gáz jöhet.
Putyin felavatta a központot, ahonnan az új orosz űrállomást irányítják majd
A fővárosban építették fel az új orosz űrközpontot.
Pótlóbuszok: megszólalt a furcsa helyzetről a két cég – ezért találkoztak BKK-s buszokkal a vidéki utasok
Több olvasónk is belefutott vonatokat helyettesítő kék BKK-s buszokba az ország több pontján.