Kontschán Jenő, az ATK Növi igazgatója szerint a parlagfű olajosbogarakat néhány éven belül mesterségesen felszaporítva lehetne kihelyezni. Hozzátette, hogy jelenleg laboratóriumi körülmények között vizsgálják a fajt, jövőre pedig befejeződhet a vadon élő belföldi állományok felderítése.
A Nébih növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója kifejtette, hogy a parlagfű elleni védekezésben sok más ország is érdekelt. Az eddigi vizsgálatok szerint a levéltetvek, levélbolhák, levélgombák nem jelentenek igazán hatékony biológiai megoldást. Jordán László abban bízik, hogy a parlagfű olajosbogár oda is eljut, ahová a hatósági ellenőrzés nem, így a gyomnövények eddig ismeretlen élőhelyeit is elérhetik.
A szakértők ismertették, hogy korábban a parlagfű olajosbogarat mediterrán éghajlaton, a magyar határtól legalább 100 kilométerre élő fajként tartották nyilván. A déli országokban emiatt jobban ismerik, olasz kutatók adatai szerint akár harmadával is csökkenthetik a parlagfűpollen koncentrációját. Magyarországon tavaly észlelték először. Előfordulását és életmódját az ATK Növi kutatja, míg a Nébih azt vizsgálja, hogy fogyaszt-e más növényeket is.
Az együttműködő intézmények képviselői hangsúlyozták, hogy a parlagfű az új módszerrel sem fog eltűnni, ám ha beválik, azzal csökkenhet a belföldi pollenterhelés. (MTI)
Új biológiai védekezéssel kísérleteznek magyar kutatók a parlagfű ellen
2021. augusztus 18. – Új biológiai védekezéssel kísérleteznek magyar kutatók a parlagfű ellen, várakozásuk szerint a parlagfű olajosbogár hatékonyan ritkíthatja a gyomnövényt – jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint az Eötvös Loránd Kutató Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK Növi) szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Hamarosan kiderül, melyik az év bankjegye 2025-ben Áprilisban várható eredményhirdetés.
Nagy bejelentést tett az MVM, erre várt mindenki: megvan a pontos dátum, mikor érkeznek az új számlák Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
Itt a megállapodás: újraindult egy fontos kőolajvezeték Alternatív megoldásokat keresnek a lezárt Hormuzi-szoros helyett.
EU-csúcs: Orbán Viktortól hangos a külföldi sajtó – Magyarország uralja a címlapokat Számtalanszor alakította az EU napirendjét Orbán Viktor.
A BYD kistestvére megpörkölte magát a tőzsdére lépve, de a sebei gyorsan behegednek A Voyah árfolyama azonnal lejtőre állt a hongkongi tőzsdén.
Orbán Viktor kifakadt Brüsszelben: „Zelenszkij értse meg, ez nem játék! Mind csődbe fogunk menni!” Magyarország számára az energiaellátás kérdése nem politikai vita, hanem létkérdés.