Az eddigihez hasonló szakmai tartalommal, de megemelt támogatási kerettel kívánja meghirdetni az Agrárminisztérium (AM) a 2018 végén kifutott támogatási program helyébe tervezett, 2025-ig tartó állatjóléti támogatást – közölte a tárca. Az ügyben már tavaly áprilisban megkezdték a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal. A tavaly év végén véget ért program 2007 óta nemzeti forrásból működött.
A 2019–2025 közötti időszakra szóló új támogatási program jóváhagyási eljárásában az Európai Bizottság és Magyarország közötti szakmai egyeztetések még folyamatban vannak, így az új program nem január 1-jén indul, hanem a hivatalos jóváhagyást követően. A tárca hangsúlyozta, hogy kellő időt hagynak a támogatási kérelmek beadására. Az idei költségvetésben a baromfi-állatjóléti támogatások folyósítására több mint 12 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre, amely meghaladja a korábbi évek keretét – közölte az AM.
A baromfitartás a magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet vágási statisztikai adatai szerint Magyarországon a tavalyi év első tíz hónapjában – élősúlyban mérve – 571 ezer tonna baromfit vágtak le, ami 12,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában vágóhidakra került mennyiség. A vágócsirke termelői ára kilogrammonként 257 forint volt tavaly novemberben, ami 4,2 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Egy kilóra vetítve a friss egész csirke feldolgozói értékesítési ára 7 százalékkal, 490 forintra, a csirkecombé 6,1 százalékkal, 457 forintra, a csirkemellé 12,5 százalékkal, 1142 forintra emelkedett egy év alatt.
A Baromfi Termék Tanács (BTT) államilag támogatott marketingakciót tart szükségesnek a hazai baromfifogyasztás ösztönzésére – tette közzé elnöksége véleményét a szervezet. Az elnökség határozata szerint az ügyben az Agrárminisztériumhoz és az Agrármarketing Centrumhoz fordulnak. A BTT már az idei év elején elkezdené a kampányt, amelyet a Magyar Baromfi Védjegyhez kapcsolódó ágazati forrásokból és állami támogatásból lehetne finanszírozni. Az akció hozzájárulhatna ahhoz, hogy növekedjen a baromfitermékek iránti hazai kereslet.
Több pénz juthat állatjóléti támogatásra


Új állatjóléti támogatási programról tárgyal az Európai Bizottsággal az Agrárminisztérium. Ennek keretében a baromfiágazat számára a tavalyinál több forrást különített el 2019-re a tárca.
Újabb rémítő drónincidens: Románia felküldte az F-16-osokat
Riasztották a lakosságot is.
Drónincidens után: a NATO Lengyelországba, Moszkva északra küldött harci gépeket
Pezseg az európai légtér a szerdai lengyelországi drónincidens után.
Pride: elpárolognak a szponzorok, de mi ennek az oka?
Már nem költenek annyit a nagyvállalatok a Pride-hónapra.
Gáz, kőolaj, szén – rengeteget bányásznak Magyarországon, ha másról is szólnak többnyire a hírek
Lignit már nem kell annyi, de az olaj és a gáz jöhet.
Putyin felavatta a központot, ahonnan az új orosz űrállomást irányítják majd
A fővárosban építették fel az új orosz űrközpontot.
Pótlóbuszok: megszólalt a furcsa helyzetről a két cég – ezért találkoztak BKK-s buszokkal a vidéki utasok
Több olvasónk is belefutott vonatokat helyettesítő kék BKK-s buszokba az ország több pontján.