A baromfi állatjóléti támogatás keretösszegét a tárca 2018 őszén már két alkalommal, összesen 1,2 milliárd forinttal megemelte, amit kifizettek. A 2018. évi igénylések után kifizethető összeg immár 3. alkalommal, mintegy 1,1 milliárd forinttal nő. Ebből az ágazat megerősítése érdekében az elmúlt években a madárinfluenza miatt a legtöbb kárt elszenvedő víziszárnyas ágazat részesül.
A többletforrás lehetővé teszi, hogy a 2019 márciusában lezáródó program végkifizetésénél az összes jogos igény teljesüljön. Az intézkedésekkel a 2018. évi igénylések után kifizethető összeg – az eredetileg tervezett – 12 milliárd forint helyett 14,3 milliárd forint lesz, ami mintegy 2 000 termelőt érint – ismerteti a szaktárca.
A szintén záruló sertés állatjóléti támogatás kifizetésénél a 2018. negyedik negyedéves támogatási összegeknél a kincstárnak arányos támogatáscsökkentést kellene alkalmaznia – írták. Ennek elkerülése érdekében az AM a 2019. évi költségvetés terhére szintén keretemelést indított, ami közel 1,5 milliárd forint többletkifizetést tesz lehetővé. Így a 2018. évi sertéshízó állatjóléti támogatás tervezett kifizetése az eredeti 9,144 milliárd forintos keretösszeg helyett a 10,6 milliárd forintot is elérheti. Ezzel mintegy 950, jogos igényt előterjesztő termelő kaphat támogatást.
A támogatások kifizetését követően az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások eredményeképp még az idén új sertéshízó- és baromfi állatjóléti programok indulnak – írta a tárca.
Több állatjóléti támogatást kapnak a baromfi- és sertéstartók
2019. március 12. – Az Agrárminisztérium ismét megemelte a baromfi- és sertéstartóknak járó állatjóléti támogatást a 2018 -as jogosultságok után, a 14,3 milliárd forintos keretösszeg elérte a 2010-es 2,5-szeresét – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel kedden.
Ezt senki se hitte volna: Németország átáll a totális fegyvergyártásra, az autóipar már tankokhoz gyárt alkatrészt – nincs más esélyük A fegyvergyártás sok vállalat számára válik menekülőúttá.
Rendkívüli: Szerbia bejelentette, ki akarta felrobbantani a magyarországi gázvezetéket, őrizetbe veszik – kiderült, hol gyártották a robbanóanyagot Eddig nem ismert részleteket közölt a szerb katonai ügyészség.
Európa csak nézi: ömlik ki a földből az olaj és a gáz Oroszországban, sorra bukkannak rá az új lelőhelyekre – Putyintól csak kérni kell Moszkva hosszú távon is képes fenntartani exportpotenciálját.
Először szólaltak meg az ukránok a magyarországi gázvezeték elleni terrortámadásról: megnevezték, ki rakhatott a Török Áramlathoz robbanóanyagot – nem okoztak meglepetést Ha megszakad a cső, Magyarország gázellátás nélkül marad.
Zelenszkij elszabadult, nem bírnak vele a legfőbb szövetségesei sem: Ukrajna felrobbantotta az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót – hiába kérték, hogy ne tegye Ezúttal egy nagy kapacitású olajfinomítót ért ukrán támadás.
Micsoda véletlenek vannak: Magyar Péter lengyel testvérpártja ugyanazzal a képtelenséggel állt elő, mint amivel Tisza Magyarországon Heves eszmecsere bontakozott ki két lengyel politikus között, miután a kormánypárti Pawel Blizniuk azt állította, hogy a Jog és Igazságosság katonákat akar küldeni az iráni háborúba.