A dokumentumok aláírásán Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a Nemzeti halgazdálkodási és horgászati stratégiáról, valamint a Horgászati program végrehajtásáról szóló kormányhatározat alapján megszületett az a törvénymódosítás, amely meghatározza a horgászszövetség közfeladatait és a szükséges források jogcímeit. Január 1-jétől így már biztosított a Mohosz közfeladatainak ellátása és annak pénzügyi fedezete – tette hozzá.
A tárcavezető szerint a megállapodások magasabb szintre emelik az együttműködést a szaktárca, valamint a csaknem félmillió tag és 1200 horgászegyesület érdekeit képviselő szervezet között. Hozzáfűzte, hogy a stratégiai együttműködések kormányzati ciklusokra köttetnek, így azok aláírása a 2018 és 2022 közötti időszakra is indokolt. Szűcs Lajos, a Mohosz elnöke az aláírás alkalmával hangsúlyozta, hogy a szervezet januártól sokkal nagyobb felelősséget visel, hiszen országos sportági szakszövetségként, gazdálkodó szervezetként és horgászturisztikai szolgáltatóként közfeladatokat is átvállal az állami szervezetektől és hatóságoktól. Hozzátette, hogy a természetes vizekben élő halállománynak mint állami vagyonnak a megőrzése és gyarapítása éppúgy közfeladat, mint például a szabadidősport feltételeinek a biztosítása.
Stratégiai szövetségben az agrárium és a horgászok


Stratégiai partnerségi megállapodást és közfeladat-ellátási szerződést kötött az Agrárminisztérium (AM) a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz).
Újabb rémítő drónincidens: Románia felküldte az F-16-osokat
Riasztották a lakosságot is.
Drónincidens után: a NATO Lengyelországba, Moszkva északra küldött harci gépeket
Pezseg az európai légtér a szerdai lengyelországi drónincidens után.
Pride: elpárolognak a szponzorok, de mi ennek az oka?
Már nem költenek annyit a nagyvállalatok a Pride-hónapra.
Gáz, kőolaj, szén – rengeteget bányásznak Magyarországon, ha másról is szólnak többnyire a hírek
Lignit már nem kell annyi, de az olaj és a gáz jöhet.
Putyin felavatta a központot, ahonnan az új orosz űrállomást irányítják majd
A fővárosban építették fel az új orosz űrközpontot.
Pótlóbuszok: megszólalt a furcsa helyzetről a két cég – ezért találkoztak BKK-s buszokkal a vidéki utasok
Több olvasónk is belefutott vonatokat helyettesítő kék BKK-s buszokba az ország több pontján.