2016 tavaszán jelent meg a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztését támogató felhívás, amelyben az öntözéses beruházásokra közel 50 milliárd Ft keretösszeg áll rendelkezés. A kezdeményezés a szigorú bírság elkerülésén túl, az uniós források biztonságos lehívása, valamint a kötelezettségszegési eljárás elkerülése érdekében történt, hisz a legálissá vált agrár-kutak tulajdonosai már VP-és pályázatokon is indulhatnak.
A hatályos szabályozás szerint mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő, aki 2018. január 1-jét megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2018. december 31-ig kérelmezi, melyet a jelenlegi törvénymódosító javaslat 2020. december 31-ig hosszabbít meg.
A jelenlegi módosítási javaslat azon túl hogy összhangban van a Víz Keretirányelv stratégia tervének 2021-ig elkészítendő felülvizsgálatával, valamint a Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazatfejlesztési felhívásának 2020. augusztus 3-i utolsó benyújtási lehetőségével, ebben a formában már nem sért alkotmányos jogokat.
Minden vízilétesítmény megépítése és üzemeltetése engedélyhez kötött tevékenység. Az illetékes hatóság lehet a települési önkormányzat jegyzője, vagy a területileg illetékes – vízügyi hatósági jogkörrel rendelkező – megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
A települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szüksége solyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:
nem érint védett vízbázist,
legfeljebb 500 m3/év a vízigény,
kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemel,
Meghosszabbított kútmoratórium
Az 1885-ben megalkotott vízjogi törvény a vizek magántulajdonát megszüntette, így a legkisebb kutak létesítése és üzemeltetése szinte mindig is engedélyhez kötött tevékenység volt. A 2016-os törvénymódosítás az illegalitással járó bírság eltörlését tette lehetővé, amely a gazdasági vízilétesítmények esetében akár 1 millió forintos bírság is társulhatott.
Újabb rémítő drónincidens: Románia felküldte az F-16-osokat
Riasztották a lakosságot is.
Drónincidens után: a NATO Lengyelországba, Moszkva északra küldött harci gépeket
Pezseg az európai légtér a szerdai lengyelországi drónincidens után.
Pride: elpárolognak a szponzorok, de mi ennek az oka?
Már nem költenek annyit a nagyvállalatok a Pride-hónapra.
Gáz, kőolaj, szén – rengeteget bányásznak Magyarországon, ha másról is szólnak többnyire a hírek
Lignit már nem kell annyi, de az olaj és a gáz jöhet.
Putyin felavatta a központot, ahonnan az új orosz űrállomást irányítják majd
A fővárosban építették fel az új orosz űrközpontot.
Pótlóbuszok: megszólalt a furcsa helyzetről a két cég – ezért találkoztak BKK-s buszokkal a vidéki utasok
Több olvasónk is belefutott vonatokat helyettesítő kék BKK-s buszokba az ország több pontján.